Haza Csíksomlyóra

Ahogy az már lenni szokott, idén is körülbelül félmillió hazafi sereglik össze Csíksomlyón, hogy zarándoklatával áldozatot hozzon és hitet tegyen a magyar egység mellett, s kérje a Szűzanya közbenjárásával a Fönnvaló segítségét.

A csíksomlyói zarándoklat hagyománya az 1567-es Tolvajos-tetői összecsapásig nyúlik vissza. Abban az esztendőben pünkösd szombatján a gyergyói és csíki székelység győzedelmes csatában védelmezte meg hitét az őket erőszakkal unitáriussá tenni akaró János Zsigmondtól, s a diadal után zöld ágakat lengetve az ősidők óta kegyhelynek tekintett Somlyóra vonult a sereg, hogy hálát adjon a Szűzanyának.

A csíksomlyói zarándoklat azonban már régen nem csak a magyar katolikusok nagy ünnepe, hanem az egész magyarságé. A nemzet egységének rendíthetetlen kifejezője. Az a félmillió, aki évről évre a nyeregben imádkozik a nemzetért, a magyarság java. A nemzeti elit. Olyan erő, amelyre építeni lehet.

Nagyon mélyen vagyunk, mélyebben, mint a sír feneke. Ennyire rossz állapotban még soha nem volt történelme során a magyarság. Mert levághatták a férfiak millióit is akár, a nemzet előbb-utóbb újra virágzásnak indult. Mert ép volt a gyökér. Most azonban belülről támad a mentális filoxéra, magyar nevén a gyökértetű. Az életerőt, az életkedvet szívja ki a nemzetből, ezért sorvad, fonnyad külsőleg is láthatóan a sokfelé szabdalt magyarság. Most minden korábbinál nagyobb szükség van a mély hitű fohászra, a tanúságtételre, az igazságkeresésre és a példamutatásra. Csíksomlyó a Kárpát-medence legfontosabb helye. Szakrális központ. A magyarság szíve. Menedék. Az űzöttek, a megnyomorítottak, a hitükért, igazságukért keresztre húzottak itt békét és otthont találnak. Ezért énekeljük bizalommal és hálatelt szívvel minden évben: “Hazajöttünk, megáldott a csíksomlyói Szűz Mária.”

Csíksomlyó a tiszta forrás. Merítsünk hát belőle!

Tomcat előzetesben

Tomcat tegnap harminc nap előzetes kapott, a vád közveszélyokozás bűntettének kísérlete, az előzetes indoklása pedig, hogy fennáll a “bűnismétlés” és a tanúk befolyásolásának eshetősége. Az ügyvédje fellebbezett, jövő hét elején dönt a másodfok.

Idemásolom a barátnője, Athina köznaplójának (http://blog.athina.hu) vonatkozó bejegyzését. Rendőrállam 2007.

 

“Miközben a Svábhegyi Gyermekgyógyintézetet kiürítik, a média nem ettől hangos (vagy legalábbis nem elég hangos), hanem az Első Magyar Terroristától (a Gyurcsány-rezsim Tomcat-re osztotta ezt az impozáns szerepet, ha még valaki nem tudná), aki ugyan csak karamellt kotyvasztott, vagy a legrosszabb feltételezések esetén is füstgyertyát, de sebaj, ez végül is nagyobb hír és veszély, mint az, hogy beteg, csak speciális körülmények között kezelhető gyerekek és tehetetlen aggodalomban tipródó szülők kerülnek ki a nagy semmibe, ha úgy tetszik, az utcára.

Sebaj, ne mások hibáit nézzük, az sose vezet sehova. Tekintsünk inkább előre, az talán konstruktívabb megoldásokhoz vezet.

Nehezen indult a mai nap, minden közbejött, ami csak közbejöhet üzleti és magánéleti téren, ezért elég döcögősre sikerült az elindulás. Délután egyre a Tolnai Lajos utcai rendőrségi épülethez siettem, ahol mára tűzték ki az előzetes letartóztatás kérdéséről döntő tárgyalást. Az utcába befordulva érdekes látvánnyal szembesültem; a legutolsó háztömb előtt húzódó szakaszt egy halom rendőrautó állta el, és legalább akkora arzenált vonultattak fel a rend szuper őrei, mintha személyesen Dzsordzsbust várnák.

De nem.

Csupán az Első Magyar Terrorista, vagyis P. Tamás alias Tomcat érkezésére vártunk mindannyian; egy csapat újságíró és fotós, Tomcat édesanyja, néhány érdeklődő olvasó, illetve jómagam. Egy idő után az újságírók ömlesztve tódultak be az épület előterébe, ám mikor én is megpróbálkoztam beljebb kerülni, egy kétes külsejű, zsíros hajú, nyeszlett, kockás öltönyt viselő úriember közölte, hogy nem lehet, csak a sajtó képviselői juthatnak be.

Ezen szemmel láthatóan meglepődtem, ugyanis sok különös dolgot tapasztaltam már ebben az enyhén beteges társadalmi berendezkedésű országban, de az, hogy a vadidegen, hírre, vérre és szenzációra éhes médiasenkik bejuthatnak, a rokonok és közvetlen hozzátartozóknak pedig az utcán kell ácsorogniuk, nos, ez már az én fejemnek is túl abszurd volt ahhoz, hogy elsőre bevegyem.

Végül is megkérdeztem az úriembert, hogy is van ez. A következők hangzottak el:

- Ezek szerint jól értem, hogy míg az ügy szempontjából illetékesnek cseppet sem nevezhető újságírók bent csemegézhetnek a különféle hírek és információk között, addig a közvetlen családtagok nem mehetnek be?

- Hát, hát… hm. Igen.. ebbe így még nem is gondoltam bele.

- Pedig jó lenne belegondolni, mert minden jel szerint most éppen ezt a gyakorlatot követik.

- Sajnos nem mehet be.

- Mellesleg újságíró vagyok. Így esetleg már van jogom bemenni?

- Van sajóigazolványa?

- Uram, nem látom, hogy azok az újságírók, akik az imént mentek be oda, felmutattak volna bármiféle igazolványt is. Van kamerám, vagy nagyon komolynak tűnő, negyven centi hosszú teleobjektívem, sőt, ha nagyon megerőltetem magam, pompás sajtóbelépőt nyomtatok magamnak. Komolyan erről szól ez az egész?

- Hát, ők.. ők mutattak belépőt.

- Nem, uram, nem mutattak, itt voltam, láttam, és rajtam kívül még legalább öt ember szintén látta.

- Nem, akkor sem mehet be. Ez a szabály!

Hát, a szabály az szabály, nincs mese, így tehát tovább ácsorogtunk az aszaló napsütésben, és vártuk, hogy történjen valami. Nem sokkal később az utcaszakasz két végét elálló rendőrautók elindultak a bejárat irányába, egy nagyobb, rácsorozott, rendőrségi autót közrefogva. Ekkor a hirtelen megjelenő rendőrök nekiálltak olyan hangnemben utasítgatni a közönséget, mintha valami rabszolgatelepen lennének. Közölték, hogy ne álljak ott, ahol állok, hanem menjek el az utca végéig, mert így túl közel vagyok.

Csendben megkérdeztem, szabad magyar állampolgárként miért nem állhatok én a budapesti Tolnai Lajos utcában ott, ahol akarok (ugyanis láthatóan nem voltam útban), vagy esetleg valamiről lemaradtam, és már ezt sem szabad? Válaszként tegező hangnemben meg lett nekem mondva, hogy “jobban teszed, ha nem kötözködsz és arrébb mész, különben előállítalak intézkedés akadályozásának vétsége miatt!”. Köszönjük.

Először megjelent egy fehér autóban a rohadó, teleszart joghurttal vetekedő megjelenésű ügyésznő, mellette pedig az őt fuvarozó, rendőr egyenruhába bújtatott sofőr. Tomcat édesanyja idegesen és aggódva várta a fiát, ezért benézett az autóba, mire ingerülten kiszóltak belőle, hogy “ne nézz, nem ő az!”.

Ekkor már rájöttem, hogy hiú ábránd lenne azt gondolni, hogy itt ma bármiféle pozitív (vagy legalább igazságos) döntés születik, hisz ilyen pártállami időket idéző fejekkel arra esély sincs.

Nem sokkal később hozták Tomcat-et, senki nem látott belőle semmit (leszámítva a kiváltságos helyzetben lévő, a tárgyalóterem előterében ácsorgó sajtósokon kívül), majd tovább hajtottak a fehér járművek, és másfél órára bezárult az épület ajtaja.

Sok izgalom nem történt, odakint beszélgettünk, és próbáltuk kitalálni, vajon mi lesz, az újságírók össze-vissza kérdezősködtek, a fotósok és kamerások pedig minden áron meg akartak örökíteni, habár határozottan kértem, hogy ezt mellőzzék, mivel nem járulok hozzá, hogy kép, vagy felvétel készüljön rólam. Most, este láttam, hogy ezt nem sikerült betartaniuk, úgyhogy hétfőn mennek az ajánlott levelek.

Hosszas várakozás után aztán kinyílt az ajtó, és két meglehetősen erőszakos, ellenséges és arrogáns rendőr (egy nő, meg egy férfi) elkezdte az egész társulatot kifelé nyomni az utcából, mivel Tomcat annyira veszélyes, hogy esetleg magában is felrobbanhat, ezért aztán nyilván senki nem tartózkodhat ötven méter sugarú körön belül, mikor ő megjelenik.

Az ügyvéd ekkor ért oda hozzám, és közölte a harminc napos előzetes letartóztatás hírét, melynek kapcsán elgondolkoztam, hogy ha a Kulcsárt, a kislányt gyújtogató cigányt, vagy a rendőrt gyilkoló Császár Elődöt is kiengedték minden gond nélkül, akkor nyilván Tomcat a legveszélyesebb bűnöző ember az országban. Hát, mindenesetre érdekes, állapítottam meg magamban, de nem volt túl sok időm ilyesmiken morfondírozni, mert máris meglökött az imént említett rendőr, majd udvariasan hozzáokádta, hogy “húzz már innen!”.

Tomcat anyja megkérte a hajcsárokat, hogy hadd álljon kicsit közelebb, mivel rossz a szeme, és szeretne valamit látni is a gyerekéből. “Rendben, asszonyom, de csak akkor, ha megígéri, hogy nem mozdul el, és nem is szól, nem kiabál semmit” - hangzott a válasz. “De integetni azért szabad?” - tette fel a kérdést remegő hangon Tomcat mamája. “Egyszer már integetett, az nem elég?” - dörgött vissza ingerülten a rendőr.

Ezt a jelenetet már nehezen néztem higgadtan, és egyébként is olyan voltam már, mint egy feldühödött oroszlán, úgyhogy szolidan érdeklődtem, hogy “ha állítólag szabad országban élünk, mi az, hogy nem lehet megmozdulni, megszólalni, sőt integetni sem?”.

Pattanásos képű, undorodó arckifejezéssel ácsorgó rendőr barátunk erre beállt bunyózó pozitúrába, egyik kezét maga elé rántotta, a másikkal pedig idegesen hadonászni kezdett oldalán lógó gumibotjánál, és felháborodott, arrogáns hangnemben odahányta nekem, hogy “na mér’, mos’ mér’, nem szabad ország ez, szerinted, he? Mondd meg, köcsög!”.

“Azért nem, mert ahol egy anyának szavát kell adnia, hogy nem integet az indokolatlanul börtönbe zárt fiának, ahol valaki nem állhat az utcán ott, ahol akar, és ahol te engem leköcsögözöl, mikor mindezek ellen felszólalok, ott nincs szabadság. Ott a legundorítóbb megfélemlítés és elnyomás van. A szabadság ugyanis olyasmikről szól, mint szabad helyváltoztatás, szabad mozgás, szabad szólás!”

“Na jó, erről nem vitatkozom, maradj ott!”, mondta, majd remegő kézzel bagózni kezdett, és idegesen okádta a füstöt, kisebb adagokban.

“Jó, ne vitatkozz, nem is tudnál.” - zártam rövidre a társalgást.

Itt tartunk most.

Egy kis fajelmélet

Íme, egy figyelemre méltó hír az Info Rádióból! Úgy tűnik, minden ellenkező liberális, egalitáriánus dogmával szemben komoly, genetikailag kódolt különbségek vannak az egyes fajok között.Itt az ideje, hogy a valóság e tényét figyelembe véve kezeljük a bevándorlás kérdéskörét!

 http://inforadio.hu/hir/tudomany/hir-121376

 

A magyarok ellenállóbbak az AIDS-vírussal szemben

2007.05.11 12:07

A magyarországi kutatás első eredményei alapján a magyar lakosság mintegy 10 százaléka kevésbé fogékony az AIDS-et okozó HIV vírusfertőzésre, mint akár az afrikai, akár a mediterrán vidékeken élők - jelentette be a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetének igazgatója.

Nagy Károly professzor hozzátette: mindez egy génmódosulásnak köszönhető, és felismerése nagymértékben segíti egy hatásos AIDS ellen védő anyag kifejlesztését. Ahhoz, hogy egy vírus megfertőzzön egy sejtet, kapcsolódnia kell hozzá. A legtöbb vírus számára vannak különleges, csak rá jellemző úgynevezett dokkoló egységei, ezek a receptorok, amelyek azt segítik, hogy megtapadjon a sejt felszínén, és bejusson abba. Ezt nevezzük vírusfertőzésnek - mondta a professzor az InfoRádióban. A HIV-vírusnak is van egy speciális receptora a sejtjeinkben. Egy olyan fehérje, amelyre szükségünk van a mindennapi létezéshez. Ha azonban ez a receptor nem ép, akkor a vírus sem tud a sejthez kötődni. Így a mutáció hasznos a szervezet számára. A vírusfertőzést segítő horgonyzóhelyek száma például a skandináv országokban élők sejtjeiben kevesebb, mint a mediterrán országokban, a mutáció azonban teljesen hiányzik Afrikában. Ezért van az, hogy a betegség a legnagyobb arányban a feketekontinensen terjedt el. A magyar lakosság 10-12 százalékára igaz, hogy kevésbé fogékony a fertőzésre. A felismerés egy ellenanyag kifejlesztésében is segítséget nyújthat - mondta Nagy Károly. A jelenlegi gyógyszerek csak azokra a vírusokra hatnak, amelyek már beléptek a sejtbe, ha azonban sikerült az újfajta eljárást kifejleszteni, az még a sejtbe jutás előtt megakadályozhatja a fertőződést. A professzor szerint az eddigi eredmények biztatóak.

 

 

Az európai vereség napja

Május kilencedikét az etnomazochista európai politikusok a győzelem napjaként szokták ünnepelni. Ma például Budapesten a szélsőbaloldali kommunisták és liberális bűntársaik úgymond “békeláncot” szerveznek a Duna-partra. (Milyen kár, hogy ma nem áll rendelkezésre legalább néhány rohamosztag a söpredék elintézésére.) A legszégyenteljesebb, hogy még Németország politikai “elitje” is hason kúszik ilyenkor, és örömünnepet ül Németország háborús vereségének évfordulóján.

Ami egyébként nem csak a németek veresége volt, hanem egész Európáé, az európai civilizációé. 1945-ben a bolsevizmus és a materialista, ateista tőkekapitalista liberalizmus dialdalmaskodott a hagyományos Európa fölött. Azóta is a sátáni erők győzelmének következményeit nyögi a kontinens. És amíg nem fordulunk a hagyományos értékek felé, a Fönnvaló felé, amíg nem ismerjük föl és nem ismerjük be súlyos bűneinket, amíg nem vezekelünk értük, addig itt nem lesz semmiféle feltámadás, semmiféle megújulás. A nacionalista és keresztény Európa-gondolat hívei persze már bontogatják zászlóikat, s minden ilyen kezdeményezést csakis üdvözölni lehet, de amíg nem jön egy tisztító vihar, addig tovább fogyatkoznak, öregednek, degenerálódnak az európai társadalmak.

A második nagy európai polgárháborút a Tengelyhatalmaknak és szövetségeseiknek kellett volna megnyerni, ehelyett azonban - elsősorban Anglia gyalázatos árulása miatt - a sátáni erők győzedelmeskedtek. A látók, a ma is büszke és öntudatos európaiak számára a fegyelmezett utóvédharc, az értékmentés és az igazodási pontok kijelölése maradt feladatul. Ma többet nem lehet tenni, kevesebbet tenni árulás. Ennek jegyében leszögezem, hogy május kilencedike nem a győzelem, hanem az európai bukás napja. Ünnepelni nincs mit, emlékezni viszont szent kötelesség. Emlékezni a hősökre, akik életüket adták nemzetükért és Európánkért. Makulátlan dicsőségük útmutató minden ma élő tisztességes ember számára. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy itt és most még nem érett meg az idő a leghatározottabb fellépésre. Ma a felkészülés, az erőgyűjtés, az önépítés idejét éljük, hasonlóan az ókor katakomba-keresztényeihez. Ez a feladatunk. Kitartás!

Sírfelirat, avagy: ébredj, magyar!

Az ember nem is gondolná, hogy egy klasszikus népi balos írodalmár olyan eszenciálisan megfogalmazza létharcunkat, mint ahogy Illyés Gyula tette 1939-ben A nagy kérdés című költeményében. A mű hátborzongató módon egy epigramma, amely versforma mulasztásos bűneinkkel vádol és a halál felé tántorgásunkra figyelmeztet. Ha a költemény aktuális volt 1939-ben, hát ezerszeresen aktuális ma.

Illyés Gyula

A nagy kérdés

  • Pusztul a nép - kezdtem. Hangom
    elakadt. - A magyarság…
    Mit? Magyarok? - hangzott. - Csönd, te
    zsidógyülölő!
    - Pusztul a nép… Hallgass! Ne beszélj itt
    másról! A kérdés
    Egy volt és leszen is: antiszemita vagy-é?”

(1939)

 

Magyar, védekezz, ne vásárolj multitól!

Meghalt az a kisfiú, aki egy felfújható gumivárból esett ki, amikor felkapta és odébb vágta a szél egy majálison (már a szótól is a revolveremhez kapok), amit az Auchan nevű multinacionális cég rendezett a rabszolgáinak.  A gumivárat egy vállalkozó állította fel, aki kiadta egy alvállalkozónak. A fő felelős azonban akkor is az Auchan. Az ő rendezvényük volt.

A multik felelőtlenségének eszenciális tünete ez a tragikus eset.  Minél olcsóbban akartak cirkuszt rendezni a kizsigerelt rabszolgáknak, ezért a minőség is olyan volt, amilyen.

Ezek után végképp nem szabad sem az Auchanban, sem más szemét multinál vásárolni. Minden területen, ahol csak lehet, hazai terméket kell vásárolni magyar kereskedőtől! Ez ma hazafias kötelesség. És igenis megoldható kis odafigyeléssel. Az adókedvezményekkel megtámogatott, beszállítóiknak nem vagy csak késve fizető, romlott, gagyi szart árusító multikat bojkottálni kell!