2006. november 14. kedd 12:51:44
A számos történelmi dokumentumot piacra dobó Nemzetek Európája Kiadó nemrég jelentette meg Az NSDAP programja című könyvét. Az alábbi részletek a gazdaságpolitikai vonatkozású fejezetekből valók.
Nem fűzök hozzájuk megjegyzést, mindenki megteheti maga.
*******************************************
Alapelv: a nemzetgazdaság feladata a szükségletek fedezése és nem a kölcsöntőke által diktált legnagyobb hozam elérése.
Az egyszerű, egészséges gondolkodású ember számára ezen alaptételünk teljesen magától értetődő és igaz. Az alkotó, teremtő ember, a gazda, a kisiparos, a kézműves, a feldolgozóiparban vagy a kereskedelemben, közlekedésben dolgozó ember vérében van a felfogás: amit előállítok, arra szükség van; vagy saját használatra, vagy mások számára. (…)
… a mi mai úgynevezett gazdaságunk egyáltalán nem áll összhangban ezekkel a természetes feltételekkel.
Éppen ellenkezőleg: közelebbről nézve olyan megdöbbentő összefüggéseket fedezel fel, amelyek szöges ellentétben állnak a nemzetgazdaság valódi, természetes feladataival.
Mit csinál az uzsorás és az ügyeskedő? (…) Egyáltalán folytatnak ők valamiféle értékteremtőnek mondható tevékenységet? Nem! Lop, rabol, csal; mindezt persze önmaga alkotta, megkérdőjelezhetetlenként beállított közgazdasági és jogi alapokon teszi, és mindeközben gazdagodik.
Mit csinálnak a bankok? “Bonyolítják” a pénzforgalmat és hitelt “folyósítanak.” Na igen: a pénzt a posta is célba juttatja, méghozzá gyorsabban és kedvezőbb áron, és a hitelfolyósítás? Kinek adnak hitelt a bankok? A szükséget szenvedő ágyrajáró munkástömegeknek, hogy felépíthessék saját házukat? Nem!
Vagy a nemzetgazdasági termékek előállítóinak és közvetítőinek; a gazdáknak, iparosoknak, üzlettulajdonosoknak? Aligha, vagy csak akkor, ha az érintettek “biztosítékot” nyújtanak, és a természetes visszafizetési kötelezettség mellett vállalják a “kamatterheket” is. Mi ösztönzi a bankokat? Talán az, hogy a gazdasági szereplők ügyfeleiket gyorsan, kedvező árakkal, ideális körülmények között tudják kiszolgálni?
Nem! Egyoldalú profitéhségük diktálja minden lépésüket, felszámolnak mindent: kamatot, kezelési költséget, jutalékot és egyéb mindenféle jogcímen pumpolják a hozzájuk betérő szerencsétlen ügyfeleket. És mit hoznak létre a bankok? Semmit! És mennyit keresnek? Hatalmas összegeket!
Tehát az uzsorások és lánckereskedők, bankok és hivatásos kölcsöntőke-kapitalisták semmiféle szükségletet nem fedeznek, csak a jelenleg fennálló kamatkapitalista rendszernek köszönhetően hatalmas nyereségeket vágnak zsebre, sőt mi több, ők ma országunk valódi urai, a jelenlegi antiszociális gazdasági rendszer haszonélvezői és kizsákmányolói. Mára a gazdaság fő feladatává a kölcsönadott pénz hozammaximalizálása vált.
A kamatkapitalista rendszer lényege és éltető eleme, hogy az alkotó munkát végzők munkából származó jövedelmének jelentős része a banktulajdonos nagytőkések és egyéb, a nemzetgazdaság testén élősködő “pénzemberek” zsebébe vándorol.
Mit tesz még ezen kívül a “vállalkozó”, akit a munkás-zsargon őszintesége csak egyszerűen “vérszívónak” és “kizsákmányolónak” nevez? A lehető legalacsonyabb bérek kifizetése mellett, silány alapanyagok felhasználásával, a tömegtermelés eszközeinek hatékony alkalmazásával, a tetszetős csomagolás, a reklám és a “design” fegyvereinek bevetésével és az árak maximalizálásával extraprofit realizálására törekszik.
Nem érdekli a munkások nyomora, nem érdekli, ha az általa előállított termék rövid időn belül a szemétben végzi, sőt, annál jobb, hiszen ez újabb megrendeléseket és újabb extraprofitot hoz neki; a nép, a “vásárlóréteg” pedig elég hülye ahhoz, hogy újból és újból besétáljon a tömeg, a viszonylagos olcsóság, a reklám és a csábító csomagolás csapdájába. Ez a nagyáruházak végzetesen egyszerű működési mechanizmusa, ez a fogyasztói társadalom rákfenéje.
Tehát a “profit”, a tőke hozama a lényeg, a “szükségletek fedezése” csak a cél eszköze. (…)
De azért vannak magasabb szintek is, ez az igazi vállalkozó szintje, aki tisztában van a vállalkozás feladatának nagyszerűségével, de az azzal járó nehézségekkel, kihívásokkal is.
Nemzetgazdasági értelemben véve is erkölcsös, felelősségteljes egyéniség. Feladata rendkívül összetett: felismerni a nemzet valódi gazdasági szükségleteit – gyakran tudósként, új találmányok atyjaként úttörő munkát végez e téren , a legolcsóbb mellett a legjobb termelési módszereket, eljárásokat is meg kell találnia, a profitéhes tömegtermelőkkel szemben az árversenyben is fel kell vennie a kesztyűt, kifogástalan minőségű árut kell leszállítania, gondoskodnia kell a folyamatos áruellátásról, jól kell fizetnie a munkásait, hogy azok jelentős vásárlóerőt képezhessenek az árupiacon, lépést kell tartania a versenytársakkal, mindig újabb és újabb módszerekkel kell előállnia a gyártás és a kereskedelem terén. (…)
De azonnal csorbát szenved az ilyen vállalkozások pozitív szellemisége is, mihelyst az erkölcsös és felelősségteljes, a vállalkozásban nemcsak profitot, hanem egyfajta sajátos küldetést látó, a vállalatot magáénak valló, munkásait, alkalmazottait becsülő vállalatvezető kezéből kicsúszik az irányítás.
Hogyan? A vállalatok “anonimizálása”, személytelenné válása révén, a részvénytársaság és a korlátolt felelősségű társaság működési formáiban. (…)
A tulajdonosi részvényes rendszer bevezetése szörnyű pusztítást vitt végbe a gazdaságban: minden jöttment uzsorás “pénzember” részvényessé, nagyrészvényessé és ez által döntéshozóvá válhatott olyan ipari ágazatokban, amelyekről azt sem tudta, eszik-e vagy isszák.
A tőzsdecápák, a kölcsöntőke kapitalistáinak számára ezek a papírok nem jelentenek többet, mint egy pakli kártya, amit ha ügyesen kevernek, akkor hatalmas pénzeket realizálhatnak. Gyáregységek, termelési folyamatok, munkahelyek? Kit érdekel? Sok esetben azt sem tudják megmondani, hogy az üzem, amelynek “jogszerű” tulajdonosai, milyen árukkal van jelen a piacon! (…)
Ma a gazdaság fő feladata a minél nagyobb hozam elérése, a profitmaximalizálás.
A zsidó nagyáruházak (…) módszere más. A varázsszavak: “figyelemfelkeltés”, “blöff”, a teljesen felesleges “szükségletek” iránti érdeklődés felébresztése, a “luxus” fogalma. Ezek az ő üzleti módszereik.
Hatalmas, “ízlésesen” megépített paloták, olcsónak feltüntetett árak, kedvezőnek beállított fizetési feltételek csábítják a legtöbb esetben teljesen felesleges árucikkek megvásárlására a lépre ment fogyasztókat.
A “pihenőtereknek” köszönhetően akár egy egész napot is eltölthetünk az áruházban! Az áruházak a pazarlási hajlam kialakulásának melegágyai; és ne legyünk annyira naivak, hogy azt gondoljuk: bármit is ajándékba kapunk ezekben az áruházakban…
Az ajándékozás nagyszerű gesztusa ugyanis nagyon távol áll a tulajdonosok lelkivilágától. (…)
A “fogyasztó tömegek” még soha nem gondolkodtak azon, hogy kinek a keservesen összekuporgatott pénzéből épültek ezek a fényes paloták, a mozgólépcsők, az üvegfalú liftek, a “pihenőterek”, ki fizeti a díszkivilágítást? Természetesen ők, a “fogyasztó tömegek.”
Gondoljuk csak végig: a nagyáruház intézménye a termelő tevékenységet végző középvállalkozói réteg halálát jelenti: a nagyáruház aljas módon kihasználja a beszállítóit, az áruházban dolgozó személyzetet, a nagyáruházban található áruk jelentős része rendkívül silány minőségű, ami pedig nem az, az sokkal drágább, mint a szaküzletekben; tehát a vásárlókat is – habár “csak” indirekt módon – megrövidítik. (…)
Ezek az intézmények úgyszintén a kamatkapitalista gondolkodásmód torzszülöttei; ők sem a valódi szükségletek fedezésére, hanem az áruháztulajdonos részvényesek pénzéhségének kielégítésére jöttek létre. (…)
A kamatrabszolgaság járma alatt nyög minden nép, amely pénzügyi szükségleteit kölcsönökből fedezi. (…)
Kamatrabszolgák mindazon népek és kormányok, amelyek igénybe veszik a kölcsöntőke “segítő jobbját.” (…)
A kamatrabszolgaság állapotába előbb-utóbb minden olyan nép belepusztul, amely kiszolgáltatja magát, kiszolgáltatja belpolitikai jogait, pénzügyeit, közlekedését és minden egyéb bevételi forrását a pénzhatalomnak, a bankároknak; az adók és vámok feletti rendelkezési jogot (…)
A kamatrabszolgaság megszüntetése az az acéltengely, amely körül minden forog: sokkal több egyszerű pénzügypolitikai követelésnél, feltételeivel és kihatásaival a politikai és gazdasági életre egyaránt mély hatást gyakorol. Ez a kérdés a gazdasági szemlélet fő kérdése: a társadalom minden egyes tagját válaszút elé állítja és felteszi számára a kérdést: a nemzet egészének szolgálata, vagy a határtalan meggazdagodás? Ezzel a szociális kérdés megoldását is jelenti egyben.