A hazaárulás eszenciája

 “- Eredeti foglalkozása pszichiáter-pszichoterapeuta. Ha találkozik majd egy nacionalista szlovák politikussal, aki őszintén gyűlöli a magyarokat, orvosi tapasztalatai mennyire segíthetik?

- A tárgyalásokon természetesen elsősorban nem pszichiáterként veszek részt, de ez a szakma egyébként is a toleranciáról, mások szempontjainak megértéséről szól. ” (Interjú Göncz Kinga “magyar” “külügyminiszterrel” a pozsonyi Új Szóban, 2006. július 3.)

 

Na kérem.

Ez a mondat a gyáva budapesti haza- és nemzetárulás eszenciája.

Ebben benne van a beteges megalkuvási kényszer, a saját érdekek helyett mások érdekeinek képviselete. A Stockholm-szindróma.

Valaki szóljon már ennek a szerencsétlen fehérnépnek, hogy a külügyminiszterség és a diplomácia NEM mások szempontjainak figyelembe vételét jelenti, hanem a saját érdekeink képviseletét és érvényesítését! Ez a nő pont olyan tehetségtelen és ócska alak, mint az apja.

A kondukátor szózata

A fittelinás-nomentanás-szalayutcás-balatonőszödös kondukátor megint átlépett egy határt, amikor a közpénzből működő “közszolgálati” “Magyar” Televízióban szózatot intézett alattvalóihoz. Nicolae Ceausescu csinált ilyeneket fénykorában. Manapság Fidel Castróra, Alekszandr Lukasenkóra vagy Kim Dzsong Ilre jellemző, hogy időnként kinyilatkoztatják, miért is áldás az ő népüknek, hogy nyomorgatják őket.

Mai hír, hogy a Fidesz is kért ugyanannyi időt a köztévétől, mint amennyit a tolvaj kapott. Kíváncsi vagyok, hogy megkapják-e. Ha igen, akkor onnantól kezdve minden egyes politikai és civil szervezetnek követelnie kell, hogy hat percig önfeledten szónokolhasson, mert úgy igazságos. Nesze neked közszolgálati televíziózás!

Fékevesztett cigánybűnözés

Megint tombol a cigánybűnözés: a minap Óbudán egy tizenkét éves purdé akart kirabolni egy fiatal lányt, Makón pedig egy cigánykölyök brutálisan megerőszakolt, majd benzinnel leöntött és felgyújtott egy magyar lányt. “Érdekes” módon a média kussol, mint a szar a fűben, hiszen “csak” magyarok az áldozatok, míg a bűnözők cigányok. Akárcsak a minap Anarcson történt gyilkosság esetében, amikor egy kisvárdai cigány agyonvert egy hatvankilenc éves magyart, mert az szóvá merészelte tenni, hogy a bűnöző meglopta. Az ilyesfajta magyarellenes rasszista brutalitások, sőt gyilkosságok, úgy látszik, nem érik el a magyarországi média ingerküszöbét. Ezért újfent rögzítem, hogy ezek mind-mind a rasszista cigánybűnözés megnyilvánulásai. A cigánybűnözés sajátságos vonása, hogy még a nyereségvágyból elkövetett bűncselekményekhez is társul az indokolatlan brutalitás. Ez történt Belgiumban is, ahol egy lengyel állampolgárságú cigány úgy rabolt el egy walkmant egy pályaudvaron, hogy agyonverte az áldozatát. Jellemző a szélsőliberális MTI-re, hogy az elkövetőt lengyelnek hazudta, lengyelellenes hangulatot keltve ezzel. Ennek az oka nyilvánvalóan az, hogy a szélsőliberálisoknak nagyon kellemetlen az a nemzeti újjászületés, ami ma Lengyelországban zajlik, ezért minden alkalmat megragadnak, hogy mocskolják lengyel barátainkat. Rögzítsük tehát, hogy a Belgiumban gyilkoló bűnöző nem lengyel volt, hanem lengyel állampolgárságú cigány!

Eközben a liberális szélsőségesek integrációról és toleranciáról pofáznak, és hadakoznak az úgynevezett szegregáció ellen. Márpedig a cigánybűnözésnek csak úgy lehet véget vetni, ha a törvények ugyanúgy vonatkoznak a cigányokra is, és ha az ilyesfajta rasszista brutalitás ellen a legkíméletlenebb módon lép föl a hatóság. A leghelyesebb volna visszaállítani a halálbüntetést. MIndenesetre kőkeményen példát kell statuálni, mielőtt a rasszista cigánybűnözés végképp elszabadul. Ébredj, magyar! A fajgyűlölet áldozatául esett magyarok vére az égre kiált!

￿/p>

Aba örök

Szerintem Budapest a világ egyetlen városa, ahol folyamatosan kigyulladnak a buszok, ráznak a trolik, beázik a frissen felújított metróállomás, és naponta törnek a villamosok áramszedői, mégis a helyén marad a BKV vezérigazgatója. A nője orrát eltörő maoista Demszky kegyeltje, Aba Botond kirobbanthatatlannak tűnik a székéből, sőt évente rakja zsebre a prémiumot. A pesti söpredék pedig kussol. Olyan ez a város, mint a benne lakók. Bokáig érő kutyaszar, mocsok, egyre több koldus és hajléktalan, összefirkált házfalak és műemlékek, szipuzó tizenévesek, összeomló tömegközlekedés, lehetetlen parkolási helyzet, második világháborús golyónyomokkal csúfított épületek a belváros kellős közepén, idegenség és giccs, műanyag tehenek és buzifelvonulás, tájidegen üvegtorzók és leszegett fejű, fáradt, szomorú emberek, négerek és kínaiak, zsidók és arabok rohangálnak tömegesen mindenfelé, az utak pedig botrányosan járhatatlanok. Iskolákat zárnak be, miközben 2004-ben megnyílt a kínai iskola Pesten, úgy, hogy ötven évre ingyen megkapták a volt Nyomdaipari Szakközépiskola épületét, sőt a magyar állam 2004-ben ötvenmilló forinttal, 2005-ben pedig hetvenmillióval támogatta az intézményt. Ez Demszky világvárosa: az idegennek mindent, a magyarnak semmit. Budapest bűnös város, maga a fertő. A fővárosi címet vissza kellene adni Esztergomnak, az ősi érseki székvárosnak. A már Ferenc Ferdinánd által is Judapestnek nevezett trágyadomb nem méltó erre. A Balkán legalja, ami itt folyik.

Š

A tizedes meg a többiek

No, hogy eleget tegyek Meister várakozásának, röviden kommentálom a militáns zsidó állam Libanon elleni agresszióját.

A hivatalos verzió szerint az elrabolt izraeli tizedes érdekében ölik halomra a nőket, a gyerekeket, a civileket és bombázzák szarrá az elektromos rendszert, hogy a libanoniak nem tudjanak vizet szivattyúzni, ami az ottani klímát ismerve elég kellemetlen lehet. Itthon bezzeg dől az égi áldás, de ettől még ugyanúgy megbénul a város, mint a kánikulában. Szerintem Budapest a világ egyetlen városa, ahol a tömegközlekedés beszarik, ha esik az eső, ha hull a hó, ha süt a nap, és ha nem történik semmi, akkor is kigyulladnak a trolik és egyszerűen leállnak a villamosok, amiket olyan nagy csinnadrattával adtak át oly sok közpénz elköltése után. No de ez nem ide tartozik, bár ha Demszkyt ismerjük, akkor máris megvan a visszacsatolás.

Szóval a Libanon elleni agressziót tálaló hivatalos verzió egy nagy hazugság. A tizedest ugyanis nem elrabolták, hanem foglyul ejtették, ahogy azt a nemzetközi hadijog is ismeri. A Hezbollah karitatív (szociális és oktatási) tevékenysége mellett egy szabadságharcos szervezet, amely kizárólag az izraeli hadsereget veszi célba, ellentétben a zsidó állami terrorizmussal, amely ártatlan gyermekeket mészárol halomra. A történelmi előkép a purim, tessék szépen elolvasni az Ószövetségben Eszter könyvét!

Hogy a magyarországi média miért úgy tálalja a történéseket, ahogy, annak roppant egyszerű a magyarázata. Néhány kivételt leszámítva a honi sajtót a legszélsőségesebb cionista zsidó médiaterroristák uralják. Az egyik legvérszomjasabb közülük Seres László, az SZDSZ-es Hírszerző főszerkesztője, aki folyamatosan háborúzásra és terrorista fellépésre szólítja föl a közel-keleti terrorállamot.

Akik a Hezbollahot terroristázzák, és emberrablásról beszélnek a zsidó tizedes folgyul ejtése helyett, nos, azok szélsőségesek. Az ilyen megfogalmazású hírek szerzőinek azt sem szabad elhinni, amit kérdeznek.

Ceterum censeo: a tisztességes MAGYAR sajtó megteremtése elodázhatatlan feladat.

Helybenjárás Tusnádfürdőn

No, bejött, amit tippeltem. Németh Zsolt valóban minden délelőtt azzal nyitott, hogy milyen jó fejek, akik fölkeltek a hajnalig tartó ivászat után. Ez először jó poén, de ha az ember évek óta minden Tusványos minden előadásán hallja, akkor hajlamos átsorolni a szánalmas kategóriába.

Nagyobb baj azonban, hogy a ma már közhelyszámba menő alapvető nemzetpolitikai cél, a határok fölötti nemzeti újraegyesítés ismételgetésénél tovább idén sem jutott a tábor, ahol amúgy egyre sűrűbben tűnnek föl mindenféle Fidesz-liberálisok, meglehetősen tájidegen anyagként. Lehet, hogy ez is közrejátszik a nemzetpolitikai impotenciában.

A fideszes Stockholm-szindróma jellemző tünete volt, hogy meghívták Szabó Vilmost, aki az előző ciklusban a MeH határon túli (utálom ezt a kifejezést, de ez volt a hivatalos titulusa) ügyekkel foglalkozó államtitkára volt. Ez az alak a komcsik legundorítóbbjai közé tartozik, masszív hazaáruló Tusnádon nem tett semmit hozzá a nemzetpolitikához, és nem valószínű, hogy ettől a látogatástól bármi is változik a magyarellenes budapesti politikában. Viszont ezzel a meghívással legitimálták Szabó Vilmost és mindazt, amit ez az alak képvisel. Vagyis veszteséget termeltek, hogy az üzleti életből vett hasonlattal éljek.

A koncertek közül számomra a TransylMania és Role volt igazán érdekes, a többi hidegen hagyott. A Karthago kifejezetten szánalmas volt. A zenéjük kiváló muzsikusok által tökéletesen megcsinált iparosmunka, de hideg és érzelemmentes, egyszóval abszolút hiteltelen az egész.

Orbán fellépésére természetesen megérkeztek a turnézó rajongók Csonka-Magyarországról. Őszülő, öntudatos arccal járkáló hölgyek ők, akik nemzeti színekben és viktoriánus ereklyékben pompáznak, kezdve a hajban viselt háromujjnyi széles piros-fehér-zöld szalagtól a kéttenyérnyi kokárdán át az Orbán-kitűzőig. Mindezt természetesen egyszerre. Szerencsére idén nem hallottam tőlük a Kossuth-nóta narancsszínű átiratát, úgy mint: “Orbán Viktor azt üzente, elfogyott a regimentje.” Jellemző rájuk, hogy Erdély számukra kizárólag Székelyföldet jelenti, lehetőség szerint akkor, amikor jó Orbán Viktor is ott van, mert a hölgyek szeretnek rajongani. Szinte szerelmesen tekinteten Viktorunkra, akkor is, ha nem mond semmi érdemlegeset, ahogy ezt idén is tette körülbelül három órán keresztül. Ezek a rajongók azok, akik jellemzően magyarabbak akarnak lenni a székelyeknél, ugyanakkor rácsodálkoznak a havasi gyopárra, megdicsérik a népviseletet, és hogy milyen szépen beszélnek magyarul Székelyföldön. És persze képesek székelyeket vizionálni a Partiumban, a Mezőségen vagy Dél-Erdélyben is.

Viktorunk, mint említettem, jó hosszan beszélt, bármiféle előremutató elem nélkül. Amikről beszélt, azok jórészt ültek (elfogadhatatlan a politikai hazudozás, nemzeti felelősség kell, minden magyar összetartozik, stb.), de ezeknek a ma már közhelyszámba menő evidenciáknak az ismételgetése azt mutatja, hogy a hogyant illetően totálisan tanácstalan. Tusványos idén határozottan egy liberálisodó, nemzetpolitikai szempontból tanácstalanul helyben járó rendezvény volt, ahol a borsátor volt az egyedüli üdvös és üdítő kivétel. Kaló Imre áradó életigazságai többet értek, mint az összes bölcsködő politikus együttvéve. Azt hiszem, igaza volt Hamvas Bélának, amikor azt írta: végülis ketten maradnak, Isten és a bor.

 

Level Erdelybol

Ezt a bejegyzest Also-Haromszek “fovarosaban”, Kezdivasarhelyen irom egy internet-kavezobol. Kave ugyan nincs, es ekezet sincs, de sebaj.

Mellettem egy faliujsag lathato, amin szep nagy betukkel all, hogy “fuck Romania”. Hiaba, ez itt Szekelyfold, Magyarorszag, meg ha at is kellett lepjek egy orszaghatarnak hazudott demarkacios vonalat.

Ma font jartam Kommandon; aki olvasta Wass Alberttol a Tizenharom almafat es az Elvasik a veres csillagot (vajon mikor vasik mar el orokre?), annak ismeros lehet a nev. Aki nem olvas Wass Albertet, azt sajnalom. Allitolag ez Szekelyfold legmagasabban fekvo telelpulese, 1050 meteres tengerszint folotti magassagban talalhato. En ugy tudom, hogy Hargitafurdo meg magasabban van, 1100 korul, de mindegy. Szemetelt az eso, kilenc fok volt es kod. Es nyugalom, csond, szinte paradicsomi allapotok. A falu maskulonben az egykori Monarchia-beli hataror-parancsnoksagrol (Grenzenkommando) kapta a nevet. Felprobaltunk ket kocsmat elvbol, es ebedeltunk egy jot. Igen kivalo pacallevest foznek ott.

Holnap megyek Tusnadfurdore, ahol ilyenkor fideszes orulet van, es nem tortenik semmi erdemleges, csak Nemeth Zsolt mondja el minden delelott, hogy milyen fasza tag, amiert hajnalig ivott, es megis folkelt, hogy a delelott tiz orai eloadasokon ossza az eszt.

Egyebkent szolhatna valaki a mobilcegeknek, hogy a gephangok tanuljanak meg magyarul, ugyanis a “jelenleg nem elerheto” helyesen ugy szol, hogy “nem erheto el”, de meginkabb” elerhetetlen”.

<><>

Istenért, királyért, hazáért

Kétszáztizenhét évvel ezelőtt, 1789. július 14-én robbant ki Párizsban az a forradalom, amit a materialista-liberális-marxista történetírás a “nagy” jelzővel szokott illetni.

A párizsi csőcseléklázadás fenekestül forgatta föl a tradicionális európai rendet, a pusztulás lejtőjére taszítva földrészünket. Ennek előzményei megtalálhatók tulajdonképpen már a reneszánsz korban, és figyelmeztető jel volt az 1640-es angliai gyalázat, amikor a söpredék meggyilkolta az uralkodót. De futótűzként csak 1789 után kedzett terjedni a materialista, liberális dogmatizmus. Ennek közvetlen, helyi előkészítése a felvilágosodásnak nevezett elsötétedés és szellemi bezárkózás volt. A pusztulás azóta tart. 1789 folyománya volt 1848, majd 1917, és mindaz, ami 1945 után következett. Salvador Dali nagyon pontosan fogalmazott, amikor ezt mondta: “Az orosz forradalom voltaképpen a nagy hideg miatt késve érkezett francia forradalom.” Árulkodó a szélsőbaloldali költő, Petőfi Sándor ezen, 1848. március 17-én keletkezett naplóbejegyzése is: “Évek óta csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeli és esteli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalomnak története, a világnak ez az új evangyélioma, melyben az emberiség második megváltója, a szabadság hirdeti igéit.”

A francia forradalom valójában emberiség-ellenes destrukció volt. A meggyilkolt uralkodó, XVI. Lajos Európa mártírja. A forradalmi események valódi hősei azok, akik a Vendée-vidékről indulva szembeszálltak a halál erőivel. Én a magam részéről ezen a napon rájuk emlékezem kegyelettel és tisztelettel.

A Vendée-vidék Franciaország északnyugati részén, Bretagne-tól keletre, több mint 7000 négyzetkilométeren terül el. Ma jelentős idegenforgalmi központ, főként a méltóságteljesen hömpölygő Loire folyó és környéke vonzza a turistákat. A látogatót szép természeti környezet, idilli kép fogadja.

Ez a régió nem volt mindig ilyen békés: a Vendée-vidék lakói voltak az elsők, akik szervezetten szembeszálltak a “nagy” francia forradalom (az európai történelem egyik szégyenteljes mélypontja) erőszakosságával.

1790 júliusában a hatalmat megragadó forradalmi erők országszerte arra kényszerítették a papokat, hogy fölesküdjenek az “alkotmányra”; ha nem tették, megfosztattak hivatásuktól, s helyükre a nemzetgyűlés küldött “megfelelő” igehirdetőket. Az állami tisztségekbe szintén a nemzetgyűlés emberei kerültek.

A Vendée-vidékre küldött “alkotmányos” papok természetesen nem találtak bizalomra a helybéliek körében: miséiken rendre üresen maradtak a templomok. A hívők ragaszkodtak régi papjaikhoz. A régióban nyugtalanság kezdődött, majd “Adjátok vissza Istenünket!” jelszóval szervezett ellenállás alakult ki.

A párizsi forradalmi nemzetgyűlés válaszul deportáltatta az ellenszegülő papokat, és tömeges sorozást rendelt el a Vendée-ban. (A besorozandókat sorshúzással választották ki, míg a forradalom hivatalnokai felmentést kaptak a katonáskodás alól.) Amikor pedig kezdetét vette a jakobinus terror, és a Konvent a francia nemzet színe-javát, köztük a törvényes uralkodót, XVI. Lajost guillotine alá küldte, a Vendée-vidék polgárainál betelt a pohár: nyíltan elutasították a forradalmat, a köztársaságot, és a még gyermek trónörököst (a Dauphint) XVII. Lajos néven uralkodójuknak ismerték el.

A királypárti (rojalista) megmozdulás 1793. március 14-én fordult fegyveres szakaszába. A Vendée Militaire (Harcoló Vendée) néven híressé vált felkelés kezdetén a baloldali forradalommal szemben álló papok, királypárti nemesek és katonatisztek vezetésével háromszázezer paraszt indult meg Saint-Florent-le-Vieil-ből a jakobinus terror ellen. A felkelők Bonchamps márkit kérték meg, hogy álljon az élükre. A márki, bár ügyüket reménytelennek ítélte, rövid gondolkodás után elvállalta az irányítást. A vezérek közül meg kell említenünk Bernier abbét, Cathelineau-t, d’Elbée márkit, Stofflet-t, Précy tábornokot és a csupán huszonegy éves Henri de La Rochejacquelein-t, aki így buzdította embereit: “Ha előrenyomulok, kövessetek! Ha meghátrálok, lőjetek agyon! Ha meghalok, álljatok bosszút értem!” A felkelő rojalista csapatok eleinte győzelmesen meneteltek előre, és bevették a Vendée-vidék fővárosát, Fontenay-le-Comte-ot, amit másfél hónapig tartani is tudtak. 1793. május 25-én csúfos vereséget mértek a köztársaságiakra, és június 10-én már Saumurban, majd Angers-ben is a Bourbonok fehér zászlója lobogott. (A történetírás erre utalva szokta az ellenforradalmárokat, például a Kolcsak-féle orosz csapatokat vagy Horthy Miklós Nemzeti Hadseregét fehéreknek nevezni.) Pedig a rongyos, facipős felkelők fegyverzete javarészt kaszákból, cséphadarókból, fejszékből állt, komolyabb hadiszerszám csak elvétve akadt arzenáljukban.

A rojalisták egyik legendás irreguláris csapata volt a Huhogók társasága, amely a Konvent által törvényen kívülinek minősített emberekből verődött össze. Nevüket onnan kapták, hogy bagolyhuhogással adtak jelt egymásnak. Amikor a köztársaságiak fényes nappal huhogásra lettek figyelmesek egy vendée-i erdőben, tudhatták: életük egy lyukas garast sem ér…

A felkelés sikere nem tartott sokáig: október 17-én Cholet-nál csatát vesztettek, Bonchamps márki is elesett. A kitűnően fölszerelt köztársasági csapatok újabb és újabb vereséget mértek a most már Charette és La Rochejacquelein fővezérletével küzdő rojalistákra, míg végül 1793. december 23-án Savenaynál sikerült szétzúzniuk a királypárti sereget. A Konvent utasította Westermann köztársasági tábornokot, hogy a “felperzselt föld” taktikáját kövesse, és kíméletlenül fojtsa el a felkelést.

A parancs következtében a Vendée-vidék lángokban állt és vérben ázott. Westermann egyik jelentésében maga írja: “A Vendée nincs többé. A Szabadság szablyái pusztították el, asszonyaival, gyermekeivel egyetemben. A gyermekeket lovakkal tiportattam el, az asszonyokat pedig lemészároltattam.” A vérengzés megkeményítette a szíveket, és egységbe forrasztotta a rojalisták maradékát, akik gerillaháborúba kezdtek. A csalétekként odavetett amnesztia-ajánlatot elutasították, hiszen a rémtettek bizonyították, hogy nem bízhatnak meg a Konvent ígéreteiben. Egy levelében a felkelők vezére leszögezte, hogy nem teszik le a fegyvert: “Amíg a köztársasági katonák éjjelente városainkba jönnek, és súlyos károkat okoznak, addig a parasztok minden egyes kukoricaföldért harcolnak és védekeznek.”

1793 decemberében béketárgyalások kezdődtek, ám eközben a köztársaságiak támadásai folytatódtak. Így újból föllángoltak a harcok. A felkelést végül csak 1795-ben Napóleonnak sikerült teljesen elfojtani, neki is komoly erőfeszítések árán. A Vendée életben maradt fővezéreit, Stofflet-t és Charette-et 1796 februárjában, illetve márciusában agyonlőtték.

A felkelés végül elbukott, de a Vendée példája örökre fénylik előttünk: a “nagy” forradalom, amely szabadságot és egyenlőséget hirdetett, de valójában a törvényes rend felforgatását és a legvadabb terrort jelentette, végül egységbe forrasztott nemest és parasztot, papot és katonát - a királyság oldalán, a forradalom ellenében. Együtt keltek föl “Istenért, királyért, hazáért” - ahogy ők maguk vallották.

A baloldali “mértékadók” a francia forradalmat a történelem kiemelkedő eseménysorozatának tartják, hivatkoznak rá, dicsőítik, az ember “felszabadításának” nevezik. Ideje már, hogy végre a maguk valóságában lássuk a tömeges kivégzéseket, a vezetésre hivatottak lemészárlását, a forradalmat ellenzők, sőt a “nem eléggé lelkesek” guillotine alá küldését, a francia nép kiforgatását hagyományaiból. Saint-Just, a jakobinusok egyik vérszomjas vezére, a “halál arkangyala” így uszította híveit: “Nemcsak az árulókat, hanem a közömbösöket is meg kell büntetnetek. Mindenkit meg kell büntetni, aki a forradalomban passzív, és semmit nem tesz érte.” Alig több mint százhúsz évvel Saint-Just után egy vérbajos kommunista, egy bizonyos Lenin is hasonlókat mondott…

Saint-Just, Robespierre és jakobinus társaik klasszikus baloldaliak, dogmatikus, liberális haladók voltak, olyan mániákusok, akiket borzalmas téveszméikbe vetett vakhitük a legvadabb tömeggyilkosságokra sarkallt. Amikor a mai baloldal rájuk és forradalmukra hivatkozik, valójában nem tesz mást, mint leveti álarcát - csak fel kell ismerni a maszk alól elővillanó arcot, azt a gyűlölettől izzó, fanatikus ördögpofát.

Ha van a francia forradalom időszakának példaként állítható eseménye, akkor a Vendée-felkelés az. S bár a forradalom dala, a Marseillaise (amelynek egyik sora szerint vérrel kell öntözni a földet…) ma a francia himnusz, a Bastille elfoglalásának napja nemzeti ünnep, a hivatalos Franciaország pedig a forradalom szülöttjének vallja magát: azért Franciaországban is vannak olyanok, akik ápolják a jakobinus terrorral szembeszálló hősök emlékét: 1932-ben alakult, és azóta is működik a Vendée-i Emléktársaság, amelynek körülbelül háromezer tagja van.

Csak remélni tudjuk, a háromszázezer felkelő vére nem hiába ömlött ki; bízunk benne, hogy az utókor megtanulta, mit jelent, amikor a liberalizmus, a humanizmus, és az egyenlőség nevében mániákus, torzult lelkű dogmatikusok kaparintják meg a hatalmat.