Harcos a cinóberösvényen

Meister köznaplójában a délvidéki Rúzsa Magdi kapcsán szóba került az elszakított magyarok magyar állampolgárságának kérdése. Mindmáig hihetetlen káosz van a fejekben e téma körül, ezért az oda beböfögő egyik hazaárulónak írt válaszomat ide is bemásolom.

Aki pusztán a Fidesz iránti ellenszenve okán szavazott NEM a Fidesz, hanem a nemzet egyharmada ellen, az a saját egyéni szempontjait, netán pártérdekeit fölébe helyezte a nemzeti újraegyesítés ügyének. Ez nem más, mint árulás.

Az elszakított magyarok magyar állampolgárságának visszaadása alapvető nemzeti érdek, mert
1.) Magyarország középtávú célja nem lehet kevesebb, mint visszaszerezni a kárpát-medencei régióban vezető középhatalmi státusunkat. Erre jó esély volt egyébként még a visszafogott, sokszor gyáva orbáni időszakban is, amikor hazánk vitathatatlanul előnyben volt a többi országhoz képest, míg mára morálisan és gazdaságilag is a sor végén kullogunk. Románia gazdasági fejlődésének lendülete nagyobb, mint Magyarországé.
2.) A régióban vezető középhatalmi státusunkat csak a politikailag is egységes magyarság képes visszaszerezni. Ehhez egységes politikai érdekartikuláció kell, aminek a közjogi alapja a magyar állampolgárság kiterjesztése, visszaadása, valamint az elszakított nemzetrészek képviselete a budapesti országgyűlésben.
3.) Ez gazdasági szempontból is előnyökkel jár Magyarország számára, hiszen a magyar vállalkozásoknak az elszakított országrészekben rendelkezésükre áll a megbízható, jó munkaerkölcsű, hely- és nyelvismerettel rendelkező magyar munkaerő. Ez tehát, ha úgy tetszik, befektetésnek is jó.
4.) Az állampolgárság visszaadása erkölcsi és emberi kötelesség is, hiszen abszurd, hogy magyarok csak vízummal, megalázó tortúrák után tudnak Magyarországra jönni. Ezen túl a magyar állampolgárság visszaadása jelentős védelmet nyújtana a Délvidéken fizikai létében fenyegetett magyarságnak.
5.) A hazaárulók hazugságokkal uszítottak az állampolgárság visszaadása ellen. Azt hazudták például, hogy az EU-csatlakozás majd úgyis mindent megold. Ez, mint a Felvidék példája bizonyítja, nem igaz. Felvidéken nehogy nem csökkent, de nőtt a magyarellenesség a csatlakozás óta, hiszen megszűnt Pozsony számára a korábban fennálló politikai kényszerhelyzet. Az EU-csatlakozás nem váltja ki a magyar állampolgárság ügyét. Az EU-csatlakozással való dobálózás ugyanakkor kioltja azt az “érvet”, hogy az állampolgárság visszaadását majd tömeges áttelepülés követi. Egyrészt a felvidékiek sem települnek át tömegesen, noha megtehetnék, másrészt elviekben fennáll ennek a lehetősége, tehát az áttelepülés vélelme ellen nem érv az, hogy úgyis jön majd az EU, mert az elvileg ugyanúgy megteremti az áttelepülés lehetőségét. Ugyanakkor a magyarok magyar állampolgárságának visszaadásának egyik fontos eleme, hogy azt a szülőföldjükön akarják visszakapni.
6.) Hazugság, hogy ezt nemzetközi jogszabályok tiltják. Horvátország, Szlovákia, Románia megadta a határain kívül élő testvéreinek az állampolgárságot. Európa-szerte számos más példa is létezik erre. Spanyolország megadta a spanyol állampolgárságot valamennyi, egykor spanyol gyarmatként létezett dél-amerikai ország polgárának. Ráadásul a szegény Dél-Amerikából sem özönlöttek az emberek Spanyolországba. De ha még igaz is lenne, hogy az állampolgárság visszaadását EU-s vagy egyéb nemzetközi egyezmények tiltják, a mindenkori magyar kormánynak nem Brüsszelt vagy más nemzetközi hatalmi központokat kell képviselni a magyar érdekekkel szemben, hanem a magyar érdekeket kell képviselni az idegen érdekek ellenében. Ez evidencia.
7.) Hazugság, hogy ez óriási kiadásokkal terhelné meg a költségvetést. Pont az ellenkezője az igaz. A juttatások és támogatások KIZÁRÓLAG helyben lakáshoz és/vagy járulékfizetéshez kötöttek. A TB úgy működik, hogy sokan tesznek be pénzt, és annak töredéke megy ki. Az esetleges áttelepülők ugyanígy sokat tennének be, de kevesebbet vennének ki. Tehát ez tulajdonképpen pluszbevételt jelentene. Ezen túl aki itt él, az itt adózik, az itt vásárol, márpedig bármit veszünk, áfát fizetünk vásárláskor. Hazugság tehát, hogy ez bármiféle veszteséget okozna. A hazaárulók saját pecsenyéjük sütögetése érdekében nem átallották az elszakított magyarokat a magyar ellátási rendszerre ácsingózó siserehadnak beállítani. Továbbá a nemzetfogyás és az ezzel összefüggésben lévő munkaerő-fogyás ellensúlyozásaként meglebegtetett bevándorló-szükséglet szempontjából sem mindegy, hogy magyarok vagy kínaiak, bantuk, tamilok, szingalézek jönnek. Az elszakított magyarok nyolcvanhatodik éve kitartanak, abszurd tehát azt képzelni, hogy az állampolgárság megadásával mindent föladnak, és idejönnek. Nem azért maradtak meg magyarnak, mert nem fontos nekik a szülőföldjük.
8.) A magyar állampolgárság visszaadása csökkentené az asszimilációt, és disszimilációs folyamatokat indítana el. Sok első generációs asszimiláns, főleg a szórványban, ismét magyarrá válna. Ma kétszázötvenezer csángó él Moldvában, ebből ötvenezer beszél magyarul. A magyar állampolgárság visszaadása, illetve rájuk való kiterjesztése azt eredményezné, hogy százezreket nyerünk vissza a magyarságnak. Példa erre a délnyugat-erdélyi, Krassó-Szörény megyei horvátok esete. 1990 körül alig volt már, aki horvátul beszélt, nagyon felgyorsult az asszimiláció. A horvát állam megadta nekik az állampolgárságot, szavazati joggal együtt. Ma virágzik a romániai horvát közösség, népesedési és gazdasági mutatóik rendkívül pozitívak.
9.) A szavazati jog is egy “érv” volt a magyarok ellen. Nos, egyfelől abszurd, hogy nem vitatjuk el az itt élő nem magyar állampolgárságú akárkik szavazati jogát (mert a helyhatósági választásokon uniós polgároknak állampolgárság NÉLKÜL is lehet szavazni!), de ezt megtagadnánk a magyaroktól. Másrészt a szavazati jog helyben lakáshoz kötődik, így akinek nem itt van az állandó lakhelye, az nem is kapna szavazati jogot. Ma is vannak a világban magyar állampolgárok, akiknek állandó lakhelye más országban van, és ők nem szavazhatnak. Tehát ez a hazugság is megdőlt.
10.) hazugság az a híresztelés, hogy a magyar állam amúgyis rengeteg pénzt “szór el” az ideiglenes határokon túl. A valóság ezzel szemben az, hogy mindösszesen körülbelül tizenkétmilliárd forint jut a kárpát-medence Csonkamagyarországon kívül élő magyarjainak. Ez az összköltségvetés nem egész 0,2 százaléka. A határon túli magyar felsőoktatás támogatására (ami ugyebár az értelmiség-képzés, azaz a szülőföldön maradás egyik alapja) először 2000-ben különítettek el kétmilliárd forintot, ami az akkori költségvetés 0,03 százaléka volt. Mára ez az összeg másfélmilliárdra csökkent, miközben romlott a forint, stb., tehát a reálértéke még ennyi sem. Hát ez az igazság a “horribilis” összegekről.

Mindezek miatt a tények miatt egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül HAZA- ÉS NEMZETÁRULÓK mindazok, akik a magyarok magyar állampolgárságának visszaadása ellen szavaztak. A tudatlanság pedig nem mentség, sőt. A tudatlanság korunk legsúlyosabb bűne.

Érdekes módon arról valahogy elfelejtett hírt adni a magyarországi sajtó, hogy az erdélyi Tordán tömegtüntetésen követeltek magyar anyanyelvű oktatást a magyarok. Merthogy Tordán, ahol 1568-ban a világon elsőként kihirdettetett  a “négy bevett vallás” (római katolikus, református, evangélikus és unitárius) teljes szabadsága, ma  nincs egyetlen magyar nyelvű iskola sem. De azért éljen” Románia” európai uniós csatlakozása, nemkülönben éljenek az EU magasztos elvei, amelyekkel, úgy tűnik, kompatibilisek a pozsonyi incidensek, mmint ahogy nyilvánvalóan kompatibilisek a magyarok és németek kollektív bűnösségét kijelentő benesi dekrétumok, amelyek magyarok és németek százezreinek  meggyilkolását és elüldözését eredményezték,  és amelyek mindmáig érvényben és hatályban vannak  Csehországban és a tót állam által megszállt Felvidéken is.

Jellemző a magyarországi sajtó aljasságára, hogy miként tálalja a horvátországi Vir szigetén zajló ingatlanbontásokat, és hogyan számol be a poszonyi magyarellenes incidensekről.

A Vir szigetén törvénytelenül épített ingatlanok helyes és törvényes ledózerolása kapcsán nem átall ez a sajtó magyarellenességet sejdíteni a történtek mögött, szándékosan elhazudva azt a tényt, hogy negyvennyolc ingatlanról van szó, amiből csak tizennyolcnak a tulajdonosa magyar, a többié más nemzetiségű, éppenséggel horvátok is vannak köztük. A bontás helyes és jogos. Törvénytelenül épített vityillókról van ugyanis szó. Csakhogy a magyarországi sajtó gyűlöli a horvátokat, mert szabad, büszke és sikeres nemzet, pedig elzavarták Zágrábból ennek a sajtónak a nagy mecénását és gazdáját, George Sorost. A nemzeti büszkeség és az ebből fakadó siker gyűlöletes dolog a Soros-sajtó szemében, ezért minden alkalmat megragad a támadásra, a mocskolódásra.
Ellenben Pozsonyban a magyar turisták nem sértettek semmilyen jogszabályt. A tót hatóság arra hivatkozik, hogy az idegenvezetést ilyen meg olyan törvény szabályozza, és csak képzett, papírral rendelkező embereknek szabad ilyesmit csinálni. No de hol van ott munkaként, hivatásként értelmezhető idegenvezetés, ahol egy turistacsoport egyik tagja a saját ismereteit mondja el a társainak? Vajon elképzelhető-e, hogy mondjuk a Westminsterből a brit bobbyk elhurcolnak mondjuk egy francia diákcsoportot, mert az osztályfőnök “idegenvezet”? Nyilvánvalóan nem. Pozsonyban tehát nyilvánvaló túlkapás és törvénysértés történt - a hatóság részéről. A magyarellenesség ezekben az esetekben egyértelmű. Egy Tevan Imre nevű szarházi mégis így kommentálta az esetet: http://index.hu/velemeny/eheti/magyarok9789/

A szándékos szarkeverés tipikus esete. Tevan nyilvánvalóan gyűlöli a magyarokat, és nagyon örül, amiért a tót rendőrök kiélték Tevanhoz hasonló indulataikat. Nem árt ezzel tisztában lenni.

Az alábbi hírt a kuruc.info oldalon találtam. Példaadó a zágrábi Dinamo áldozatkészsége. Korábban egyébként olyan hírességek is hitet tettek a horvát nemzeti hős mellett, mint Davor Suker vagy Goran Ivanisevity.

Horvát focisták Gotovináért
2006-05-14. 01:09:59

A horvát bajnok Dinamo Zagreb vezetése úgy döntött, hogy a zárómeccs bevételét felajánlja a Hágában bíróság elé állított horvát katonatiszteknek. Elsõ helyen a hazája felszabadításában jeleskedõ Ante Gotovina tábornokról van szó. A Gotovina elleni nevetséges vádak az áldozatot az agresszorral helyezték egy szintre. Egy szintre a százezrek haláláért felelõs Miloseviccsel és más szerb tömeggyilkosokkal a kettõs mércével mérõ, izraeli és amerikai háborús bûnösökkel szemben tétlen Hágai Nemzetközi Törvényszék rosszvoltából.

A 45 ezres zágrábi Maksimir stadion teljesen megtelt tegnap, miután a házigazda Dinamo edzõje arra kérte a szurkolókat, hogy az ügy érdekében minél nagyobb számban látogassanak ki a Hajduk Split elleni, már tét nélküli, utolsó fordulós összecsapásra (a Zágráb már a záróderbi elõtt behozhatatlan elõnyre tett szert a tabellán).

A Dinamo ennek ellenére nem alibizett és 1-0 arányban diadalmaskodott az örök rivális Split felett.

A bevételt az Igazság a honvédõ háborúról elnevezésû alapítványnak utalták át, amely a Hágába hurcoltaknak segít.

A horvát közvélemény óriási többsége egyébként Gotovina-párti. A nemzeti hõsnek számító tábornokot mintegy másfél száz szerb halálával, és házi állatok elhajtatásával(!) vádolja Carla del Ponte és az izraeli valamint amerikai tömeggyilkosságokra érzéketlen csapata. A fõtisztet tavaly decemberben tartóztatták le Spanyolországban.
Ante Gotovina jelentõs szerepet vitt a Horvátország egyharmadát megszálló és kifosztó, 20 ezer civil áldozatot maguk után hagyó szerb agresszorok elûzésében. Fõként az Oluja (Vihar) fedõnevû 1995 augusztusában indított hadmûvelet köthetõ nevéhez, amikor 4 nap alatt sikerült felszabadítani Dalmáciát a szerbektõl.

A Gotovina elleni “vádirat” angol eredetiben itt olvasható. Logikája alapján az irakiak tömegeit mészároltató Bush vagy Blair fejenként 8-10 ezer éves büntetéssel kéne számoljon.

A sajnálatos módon büntetése kiszabása elõtt meghalt Szlobodan Milosevics szerb exdiktátor és bûntársai mintegy 300 ezer bosnyák, horvát, albán és más nemzetiségû ember haláláért felelõsek, miután háborút indítottak Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina majd Koszovó ellen.

(Kuruc.info-BBC nyomán)

Kiváló oldalra akadtam a világhálón: www.vargaszabolcs.hu

Örvendetes, hogy a valódi jobbodaliságra egyre többen fogékonyak.

Elég nagy zavar mutatkozik mostanában a dél-amerikai szocialista fordulat megítélése körül. Nagyon sokan igazolva látják Che Guevara kultuszát, és lelkesen rajonganak Hugo Chavezért, Evo Moralesért és azokért a dél-amerikai vezetőkért, akik beintenek az Egyesült Államoknak. Mások fintorognak, és azt mondják, jó-jó, de ezek mégiscsak baloldali, kommunista vezérek. Nem árt ezért ezt a kérdést helyretenni.

Morales és főleg Chavez nem nevezhető kommunistának, sokkal inkább szocialistának. A magántulajdont mint olyat ugyanis nem kérdőjelezik meg, és az, amit államosításnak neveznek, nem az emberek tulajdonának elrablása, hanem az idegen kézbe került saját nemzeti vagyon visszavásárlása. Ezt fontos rögzíteni. Nem erőszakos, törvénytelen akcióról van szó, hanem a nemzeti érdek határozott, bátor képviseletéről. Tény ugyanakkor, hogy mind a bolíviai, mind a venezuelai elnök szimpatizál Fidel Castróval, és ápolják Che Guevara kultuszát. Jobboldaliként nyilvánvalóan nem lehet velük azonosulni. De azt is rögzíteni kell, hogy az Egyesült Államok, azaz az ezen a fedőnéven működő cionista imperializmus ugyancsak baloldali, hiszen materialista, mennyiségalapú, ami a baloldaliság egyik legfőbb ismérve. Az Egyesült Államok és a dél-amerikai szocialista vonal ellentéte tehát nem a jobb- és baloldal ellentéte, hanem a baloldal két megnyilvánulási formája közti módszertani különbség. A dél-amerikai szocializmus ráadásul nem internacionalista, hanem nacionalista. Ha úgy tetszik, nemzeti szocializmust valósít meg Chavez és Morales. Ami hangsúlyosan nem azonos a hitleri nemzetiszocializmussal, hiszen nincs benne semmiféle fajelmélet, még ha Chavez száján időnként ki is csúszik egy-egy szaftos megjegyzés a világrontó kapitalizmus gazdáiról. A baloldaliság e két válfaja közül kétségtelenül a dél-amerikai nemzeti szocializmus a kevésbé kártékony, ennyiben és ezért tehát rokonszenves lehet az amerikai liberalizmushoz, vagy ahogy manapság nevezik ezt, neoko(h)nzervativizmushoz viszonyítva. De csak így, ebben a relációban tekinthető szimpatikusnak. Ezt rendkívül fontos leszögezni. Leegyszerűsítve azt lehet mondani, Chavez és Morales ellenszenves, plebejus szocialisták, de még mindig jobbak, mint a cionista világliberalizmus.

A mai napon arról szólnak majd a vezető hírek, hogy Európa a “győzelem napját” ünnepelte.
Ez a leghátborzongatóbb perverzió, különösen, amikor Németországban ünneplik a “győzelmet.” Legjobb tudomásom szerint ugyanis Németország elveszítette a nagy európai polgárháború második felvonását. És ezzel sajnos Európa is elveszítette a Tradíciót, önnön európaiságának maradékát. A kommunizmus és a liberalizmus féktelen terrorja kezdődött el 1945-ben. A háborúba a liberális világrend ugratta bele a Tengelyhatalmakat. Hogy mennyire előre kiszámított, gyalázatos trükkről volt szó, azt bizonyítja Anglia és Franciaország magatartása, amikor Németország retorzióra szánta el magát a provokáló Lengyelország ellen. A Varsóval kötött megállapodásuk értelmében hadat kellett üzenjenek annak, aki fegyveres konfliktusba keveredik Lengyelországra. Meg is tették ezt, Németország vonatkozásában. De nem tették meg a Szovjetunió vonatkozásában, pedig a bolsevista birodalom kelet felől megtámadta Lengyelországot. Ó, nem, a Szovjetet nem bántották, sőt szövetkeztek vele Európa ellen. A katyni vérengzést 1990-ig a németek számlájára írták, holott a Szovjet mészárolta le a több ezer lengyel tisztet. Orsós Ferenc professzort, a Magyar Tudományos Akadémia tagját azért minősítették Magyarországon háborús bűnösnek 1945 után, mert tagja volt annaka  bizottságnak, amely 1941 után föltárta a valóságot. Ezt a jelentést persze megsemmisítették, és egészen 1990-ig a németeket tették felelőssé a vérengzésért. Mint ahogy más történelmi eseménysorozatokat is jelentősen átírtak, hollywoodi elemekkel turbóztak fel a nagyobb hatás kedvéért.

Az Európa-ellenes történelemírás veszi a bátorságot, hogy hazaárulóknak minősítse azokat az európai férfiakat, akik a fegyveres SS különböző nemzetiségű hadosztályaiban harcoltak a bolsevizmus ellen, egy normális, valódi európai életért. A francia Le Clerque tábornok, miután az amerikaiak kiverték a németeket Franciaország területéről, fennhéjázóan felelősségre vonta a francia Charlemagne SS-hadoyztály néhány katonáját, nem szégyellik-e, hogy német egyenruhában vannak. Ők kérdéssel válaszoltak: - A tábornok úr nem szégyelli magát, amiért amerikai egyenruhában van?

Ebben a kis történetben eszenciálisan összesűrűsödik a szembenállás lényege. A nagy európai polgárháborúban a tradicionális európaiság harcolt az Európa-ellenes liberalizmussal és a bolsevizmussal. És az alkoholista Churchill, valamint a hazáját később a harmadik világ söpredékének kiszolgáltató De Gaulle gátlástalanul szövetkeztek az amerikai liberalizmussal és a sztalini bolsevizmussal.
1945 nem egyszerűen a Tengelyhatalmak veresége, nem csak a háború vége (mintha ma nem folytatódna más hadszíntereken ugyanaz a materialista háború!), hanem Európa veresége volt. Épeszű ember, miután összeveti korunk pusztán földrajzi értelemben definiálható Európáját az 1945 előtti Európával, nem ünnepelhet ezen a napon.
Én a Tengelyhatalmak hőseire és mártírjaira emékezem ezen a napon, köztük arra a száznyolcvankilenc magyar mártírra, akiket az illegitim “népbíróságok” visszamenőkeges hatályú “jogszabályok” alapján ” elítéltek és megyilkoltak.

Csütörtökön helyhatósági választást tartottak Nagy-Britanniában. A Munkáspárt (azaz a vörös gazemberek) és ezzel személyesen Tony Blair akkorát bukott, mint huszonkilencben a tőzsde. Ez mindenesetre jó hír.

Ám ennél is jobb hír, hogy a páriaként kezelt, idegengyűlölőnbek, rasszistának és “természetesen” holokauszt-tagadónak minősített Brit Nemzeti Párt (honlapja: http.//www.bnp.org.uk) átütő sikert ért el, és megsokszorozta önkormányzati mandátumai számát. Ez Angla egyetlen felelős nacionalista szervezete, amely a többi európai nacionalista erőhöz hasonlóan következetesen harcol a harmadik világ söpredékét korlátlanul az országra zúdulni engedő liberalizmus ellen. A Nick Griffin vezette párt nagyon helyesen a fehér nemzetek Európájának gondolatát képviseli, ezért gyűlölik a gyávák, a hazájukat és Európánkat elárulók. Aki járt Angliában, tudja, hogy néz ki az egykor büszke ország. Nem hiszem, hogy különösebben bizonygatni kell, milyen fontos és milyen nehéz harcot vív ez a hősies párt. A magam részéről örülök a sikerüknek, hiszen ez a fehér nemzetek Európájának is siker. Hajrá, európai nacionalisták!