Két évfordulóra emlékezünk
Két jeles évfordulóra ildomos emlékeznünk november hetedikén. Az egyik szomorkás: negyven évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Hamvas Béla, a magyar szellemtörténet kiemelkedő és mindenképpen legeredetibb alakja. Szépirodalmi igényű munkáiban csalhatatlan pontossággal világított rá a telejsségtől, szakrális iránytűitől elszakadt modern emberiség súlyos válságára, melynek materiális természetű következményeit ma már mindenki láthatja. Meglátásai, tanításai azért is megkérdőjelezhetetlenül hitelesek, mert Hamvas úgy volt hamisítatlanul magyar, hogy közben az emberiség teljes kultúrkincséből táplálkozott. Szellemi öröksége a magyar géniusz és a világmindenség harmóniájában fogant.
Vidámabb évforduló is van ma. 1842. november 7-én a Vas vármegyei Táplánszentkereszten született pölöskefői és kürtösi dr. Istóczy Győző, a magyar nemzetvédelem egyik úttörője, az Országgyűlési Antiszemita Párt vezére. Elévülhetetlen érdeme, hogy fölismerte, a zsidókérdés nem vallási vagy kulturális gyökerű, hanem lényegét tekintve faji probléma. További példaértékű cselekedete, hogy az akkori orszűggyűlés különböző politikai irányzatainak lényeglátó képviselőit egyesíteni tudta a magyar fajvédelem oldalán.
Minimális kötelességünk, hogy emlékezzünk jeles magyarjainkra. Táplálkozzunk szellemükből!


2008. november 25. 23:20
Hamvas és Istóczy együtt? Ez legutóbb a Pannon Frontnak sikerült. Kérem, Hamvas Béla hazaengedt a frontszolgálatos, nagyobb részt zsidó származásúakat amikor senki nem látta, katonaként. Faji alap elévülhetetlen dicsőség? Nem, nem. A faji alapú kritika a zsidóság dolgaival nem keresztény (ön az?) szempont, ez ügyben Bangha Bélát javasolom, akit nem illethet filoszemita nézet. Istóczyt inkább ne. Hamvast köszönjük.