Történelem-tisztítás - Jelacsity bán valódi portréja
A sors úgy hozta, hogy március tizenötödikén Horvátországban voltam, így szerencsésen lemaradtam budapesti magyarellenes hatalom által kiprovokált műbalhéról. Helyette Zágrábban tiszteleghettem Joszip Jelacsity császári és királyi táborszernagy emléke előtt, aki előtt minden konzervatív, jobboldali, rojalista embernek fejet kell hajtani.
A jeles horvát bán nevét nálunk Jellasicsnak szokták írni és ejteni. Ez a téves írásmód Petőfitől származik, ám ez teljességgel helytelen. A jeles horvát férfiú neve tehát Jelacsity.
A táborszernagy ősi nemzetsége a tizenharmadik századig vezethető vissza. Nemességüket II. András királytól kapták. A mohácsi csatában a nemzetség több tagja esett el a hazáért, egy Jelacsity később százezer akkori magyar forinttal támogatta a Magyar Tudományos Akadémiát. Érdekes módon két Jelacsity is harcolt 1848-ban a forradalom oldalán, egyikük Pécsett volt nemzetőr, a másik pedig Perczel Mór katonájaként szolgált.
Joszip Jelacsity 1801. október 6-án született Péterváradon. Atyja Franz Freiherr von Jelacsity császári és királyi altábornagy, édesanyja Anna Portner von Höflein. A bécsi Mária Terézia Lovagi Akadémián tanult, majd 1819. március 11-én alhadnagyi rangban kezdte meg katonai szolgálatát az anyai nagybátyja, Vinko Freiherr von Knezsevity nevét viselő 3. dragonyosezredben. Jelacsity tanulmányai során megtanult németül, olaszul és franciául, emellett jó lövész és vívó, valamint kiváló lovas volt. 1825. május 1-jén főhadnaggyá léptették elő, majd 1830. szeptember 1-jén kapitányi rangot kapott a déli katonai határőrvidéken, Karlovacban állomásozó ogulini határőrezredben. 1831. november 21-én százados lett, e rangban Velika Kladusánál 1835. október 17-én katonai akciót vezetett a boszniai törökök ellen. 1837. február 20-án a 48. Freiherr von Gollner gyalogezred őrnagyává léptették elő, innen 1841. május 1-jén alezredesként került az 1. Báni Határvédelmi Ezredhez Glinába. Ez év október 18-án ezredessé és az ezred parancsnokává nevezték ki. Ekkor vált az illírizmus, vagyis a horvát nemzeti eszme hívévé és képviselőjévé. Jelacsity igaz horvát nacionalista volt, ám eközben egy pillanatig sem szűnt meg hűséges alattvalója lenni az uralkodónak. Fontos itt kihangsúlyozni, hogy a határőrvidék lakossága is feltétlenül megbízott benne. 1848. március 22-én Jelacsityot vezérőrnaggyá nevezték ki, a horvát-illír tartományi gyűlés, a Szábor pedig - a konzervatív és nacionalista Franjo Kulmer báró támogatásával - bánná választotta. Április 7-én a bánt altábornaggyá léptették elő, ezáltal ő lett a horvátországi császári és királyi hadak főparancsnoka. Június 29-én ugyancsak a Szábor diktátori hatalommal ruházta fel a bánt, ami érthető volt, hiszen Magyarországon akkor már jelentősen teret nyertek a felforgató pártütők. Ekkoriban közjogi vita támadt, mivel a magyar kormány befolyását a horvát bánra is ki akarta terjeszteni, holott a tisztség mindenkori viselője az uralkodónak tartozott engedelmeskedni. E közjogi vita feloldására küldte Pestre az udvar a magyarok iránt rokonszenvvel viseltetett Lamberg grófot, ám a közvetítőt a szélsőbalos Madarász-fivérek által felheccelt csőcselék meglincselte. Ekkor érthető módon minden jóindulat elveszett a törvénytelenségbe forduló magyarországi kormányzat iránt, s Jelacsity bán harmincötezer főnyi seregével megindult Pest ellen. A Dráván átkelve kiáltványt intézett a magyar néphez, melyben nyilvánvalóvá tette, hogy a császár katonájaként nem a magyarok ellen vonul, hanem a lázadókat és a pártütőket kívánja megfékezni. A pákozdi csatában a magyar honvédség feltartóztatta a bán csapatait, amelyek kisebb veszteségeket szenvedtek. Ezután Jelacsity Bécsbe vonult, a szélsőbaloldali Petőfi harsány triumfálásával (“fut Bécs felé Jellasics, a gyáva…”) szemben nem menekülve, hanem uralkodója parancsát teljesítve, aki a Birodalom központjában kitört forradalom elfojtását bízta rá. Később visszatért Magyarországra, 1848 októberétől Windisch-Grätz herceg, táborszernagy seregének egyik hadtestparancsnokaként a móri ütközetben diadalt aratott Perczel Mór vezérőrnagy csapatai fölött. A rend helyreállítása után Jelacsityot Őfelsége I. Ferenc József a Mária Terézia-rend parancsnoki keresztjével tüntette ki, s megkapta a Lipót-rend nagykeresztjét is, mint Horvátország, Dalmácia és Szlavónia kormányzója és katonai főparancsnoka, valamint Fiume kormányzója. 1850-ben feleségül vette Sophie von Stockau grófnőt. Házasságuk gyermektelen maradt. A bán sajtó alá rendezte ifjúkori lírai verseit, amelyek 1851-ben jelentek meg Bécsben aranyozott díszkiadásban a Braumüller Kiadó gondozásában. 1854. április 24-én grófi rangra emelték, s titkos belső tanácsossá, császári kamarássá és a 46. gyalogezred, valamint a 10. és 11. bánáti ezred tulajdonosa lett. Kitüntette őt az orosz cár, Szászország királya és Párma hercege is. Jelacsity élete végéig Horvátország bánja volt, ebbéli minőségében elérte, hogy a pápa a zágrábi püspökséget érsekséggé emelje, s a horvát nemzeti trikolór engedélyezését is kiharcolta. Jelentős szerepe volt a horvát kultúra ápolására létrejött Matica Hrvatska (Horvát Anyácska) megalapításában is. 1859. május 20-án hunyt el Zágrábban. Testét bebalzsamozták, majd kívánsága szerint Zapresityben temették el. Országos gyűjtés eredményeként 1866. december 17-én állították fel Zágráb főterén lovasszobrát, mely Anton Dominik Fernkorn bécsi öntödéjében készült. A teret Jelacsityról nevezték el, most is így hívják. A legenda szerint a lován ülő Jelacsity kardja fenyegetően Magyarország felé mutatott, ám a függetlenség 1991-es kikiáltása után a horvátok Belgrád irányába fordították el. Nos, ez majdnem igaz, annyi különbséggel, hogy a szobor eredeti helyzete véletlenül esett egybe a Magyarország felé mutató északkeleti iránnyal. Az emlékművet ugyanis úgy helyezték el, hogy az akkori város felé mutasson, az pedig pontosan arra volt, mint Magyarország. Ennek ellenére gesztusként valóban elfordították a szobrot, de nem Belgrád felé mutat Jelacsity kardja, hanem délkeletre, Knin felé, ahol a függetlenségi háborúban a horvátok véres harcokat vívtak a szerbekkel. Jelacsity bán ma köztiszteletben álló nemzeti hős Horvátországban, arcképe a húsz kunás bankjegyen is látható. A titói kommunista időszakban azonban lovasszobrát eltávolították, s tiltották emlékének őrzését. Joszip Jelacsity bán életműve azonban túlélte a nemzetietlen kommunizmust. A bán a konzervatív és aulikus hazafi megtestesítője volt, olyan nagy formátumú katona és politikus, aki megérdemli az utókor tiszteletét. Magyarországon is.