Wass Albert hazatért
Hétvégén Nagyváradon jártam. Szent László királyunk városában volt a Wass Albert két regényéből (Adjátok vissza a hegyeimet! és Jönnek) készült A világ és a vége című dráma erdélyi körútjának utolsó állomása. Szombat este zsúfolásig megtelt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának díszterme, s ami a függöny felgördülése után történt, az maga volt a katarzis. Igaz, korábban már három alkalmmal láttam a darabot, de Wass Albert szellemét Erdélyben magamba szívni, nos, az valami egészen más.
A nagy erdélyi író műveiből készült dráma a délvidéki Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház alkotása. A tény, hogy az egyik elnyomott magyar közösségnek egy másik elnyomott magyar közösség nagyszerű művészei játszottak Erdély hat városában, különleges jelentőségű. A délvidéki társulat tagjai életükben először jártak ezen a vidéken, de az már most bizonyos, hogy nem utoljára. Augusztusban ugyanis újabb turné következik.
A mostani körút során Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Nagyváradon lépett föl a kis társulat. A hat helyszínen összesen közel háromezer ember látta és köszönte meg felállva, vastapssal (sőt mi több, ahogy a turnét az Egyesült Magyar Ifjúsággal közösen szervező Erdélyi Magyar Ifjak egyik vezetője írta, Wass-tapssal) az előadást, amely a helytállás és a megalkuvás konfliktusait sűríti két felvonásba Erdély 1918-as román megszállásától az 1940-es felszabaduláson, a háború forgatagán keresztül az embertelen kommunizmus vérgőzös tombolásáig. A művészi teljesítményt fölértékeli, hogy egy ilyen kis társulatnál, amely gyakorlatilag küldetéstudatból, minimális tiszteletdíjért játszik, a különleges hang- és fényeffektek, gigantikus díszletek hiányában kizárólag a színészek produkciója kell meggyőzze a nézőt. Ez a délvidékieknek maradéktalanul sikerült minden helyszínen. Fontos leszögezni, hogy a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház művészei azért tudnak a gyatából kilógó hátsóval is csodát teremteni, azért képesek katarzisig juttani a nézőt, mert nem csak nagyszerűen játszanak, hanem hisznek is abban, amire ez a kis társulat szegődött: küldetésük a magyar történelem sorsfodulóinak drámai bemutatása. Eddigi darabjaik (Vörös bál, Halottak napjától Virágvasárnapig, A világ és a vége) azt bizonyítja, hogy ez nem csak művészi, hanem hosszú távú nemzeti szempontból is valódi misszió. És a színházba járó emberek Magyarország minden sarkában szomjazzák az igazságot, éhezik a rólunk szóló szomorú, de valóságos meséket. Ezért aztán a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház minden előadásán telt ház van Zalaegerszegtől Csíkszeredáig, Szabadkától Kassáig az egész magyar hazában. Talán mondanom sem kell, hogy a magyarellenes csonka-magyarországi kultúrpolitika egyetlen fillérrel sem segíti ezt a kis társulatot, amely pedig a történelmünk drámai pillanatait viszi színre. Az erdélyi körút is pusztán hitből született: a délvidéki társulat és a szervező fiatalok hittek abban, hogy ezt a drámát be kell mutatni Erdélyben, hittek abban, hogy a száműzetésben elhunyt, a megszálló román állam által háborús bűnösnek bélyegzett látó ember, Wass Albert üzenetét haza kell vinni szülőföldjére. És mert hittek mindebben, hát a délvidékiek eljutottak Erdélybe, leküzdve vízumot, megalázó trianoni gúnyhatár-átlépést, az anyagiak teljes bizonytalanságát. A hitből pedig csoda született, mert abból az szokott születni.
A Wass Albert-regényekből készült A világ és a vége, valamint Délvidéknek az 1918-as rác megszállás és az 1941-es felszabadulás közti történelmét feldolgozó Halottak napjától Virágvasárnapig című drámákat a társulat rendszeresen játssza Csonka-Magyarországon. Budapesten a XII. kerületi MOM-művelődési házban szoktak föllépni. Érdemes itt megnézni mindkét művet. Az előadások irőpontjáról és a társulatról itt található információ: http://www.honalapitvany.hu/mkuk.php