Jelentés a haldokló liberalizmus fővárosából
A minap Brüsszelben, az Európai Unió központjában jártam.
Belgák persze nincsenek, kivéve a remek belga sört és a lenyűgöző tengeri herkentyűket felvonultató belga konyhát, csak vallonok és flamandok. Utóbbiaknak kevesebb jut a közösből, morognak is érte. Nem véletlen, hogy a legnépszerűbb flamand párt a nacionalista, bevándorlás-ellenes Flamand Érdek (http://www.vlaamsbelang.org), amelynek elnöke, Frank Vanhecke az Európai Parlament képviselője is. A párt a liberális terror által adminisztratív erőszakkal fölszámolt Flamand Tömb (www.vlaamsblok.be) utódja.
Brüsszel eklektikus város. Az óváros szép, a dicső európai múltat idézi, más részeiben viszont nyomasztó modern üveg-vas-beton-épületek tornyosulnak az ember fölé. Ezek személytelenek, szimbolikájukban nem mutatnak fel történelmi, kulturális gyökereket, ridegek, személytelenek. Néhol olyan érzésem volt, mint ha egy futurisztikus űrállomáson járnék.
A másfél milliós Brüsszel harminc százaléka bevándorló. Riasztó látvány, amint a harmadik világ minden söpredéke ott zsibvásározik egy európai város kellős közepén. Egész negyedeket mentünk úgy, hogy fehér embert nem láttunk, csak idegeneket. Négerek, arabok, különféle nációjú muzulmánok rontják a levegőt Brüsszelben, súlyosan veszélyeztetve a város (és mert Nyugat-Európában másutt is jellemző ez, hát egész Európa) etnokulturális arculatát, erkölcsi színvonalát, közbiztonságát – a kontinens jövőjét. Európa a vesztébe rohan, amikor az élősködőket holmi emberjogista, liberális dogmák kényszerének engedve beengedi. Mert ezzel az AIDS, a drog, a bűnözés, a szemétdomb előtt tárja ki kapuit. Sajnos két társunkat, akik lemaradtak a csapattól, egyetlen óra leforgása alatt háromszor (!) támadta meg, verte össze és rabolta ki ez a söpredék.
Az Európai Unió iránti mélységes megvetésem csak fokozódott, testközelből látva ennek a grandiózus bürokráciának a nemzetellenes, internacionalista, kártékony voltát. Európa egység-igénye persze történelmi és politikai tény, csakhogy szilárd és európai eszmei alap nélkül semmiféle egységet nem lehet létrehozni. Arról nem is beszélve, hogy az egységes Európa nem azonos az egyesült Európával, márpedig az Európai Unió törekvése egy európai szuperállam létrehozása.
Ez persze nem fog sikerülni, már csak azért sem, mert huszonhét tagországot nem lehet demokratikusan irányítani. A centralizáció pedig néhány évtizeden belül szükségképpen e torzszülemény széteséséhez fog vezetni.
Az egész rendszer materialista alapra épül. Ennek esszenciális bizonyítéka az Európai Parlament épülete előtt látható euró-szobor. Márpedig ahol nem heroikus, példaadó személyiségeknek, isteneknek, történelmi emlékeknek emelnek szobrot, hanem a pénznek, ott a pokol kénköves bűze árad szét. Nem véletlen, hogy ez Európai Unió “alkotmányába” nem került bele az az alapvetés, hogy Európa a hellén filozófia, a római jog és a keresztény etika hármasára épül. Az Európai Uniónak semmi köze Európához, az európaisághoz. Az Eurokolhoz egy materialista, liberális agyaglábakon rengő politikai torzó, sok tízezernyi léhűtő bürokratával, akiket mi tartunk el azért, hogy ellenünkre cselekedjenek, a nemzetek felségjogait csorbítsák. Tény, hogy a magyarság csak veszített az eurokolhozosításon. Még azt a kevés lehetőséget sem sikerült kihasználni, amit egy magyar szemléletű kormányzat esetén lehetett volna. Persze ezektől a lehetőségektől is fölfordul a gyomrom. Mert a lehetőségek azt jelentik, hogy kijárásokkal, lekenyerezésekkel, lobbizásokkal, parlamentáris szócsépléssel, alakoskodással, magyarul kurválkodással lehet egyáltalán bármilyen kicsi érdekecskét érvényesíteni. Semmi egyenesség, semmi valódi európaiság.
Szerencsére e monstruózus torzszülemény hamarosan összeomlik. A valódi európaiak addig megkérdőjelezhetetlen felsőbbrendűségük szilárd tudatában, a biztos győzők nyugalmával készülődhetnek a re-europizáció magasztos történelmi pillanatára.