| Mai hír:
“Lemond a holland kormány
 |
 |
2006. június 29., csütörtök, 21:49 |
A holland miniszterelnök bejelentette csütörtökön, hogy fölajánlja kormánya lemondását Beatrix holland királynőnek.

| Jan Peter Balkenende azt mondta, pénteken nyújtja be három éve működő kormányának lemondását az államfőnek. A lépés következményeként valószínűleg előre hozott választásokat tartanak majd a nyugat-európai országban.
Korábban a nap folyamán a hárompárti kormánykoalíció legkisebb tagja, a D66 párt megvonta támogatását a koalíciótól, tiltakozva az ellen, hogy tárcavezető marad Rita Verdonk bevándorlásügyi miniszter.
A keménykezű politikusnő májusban politikai vihart keltett azzal, hogy megfenyegette útlevelének bevonásával Ayaan Hirsi Ali szomáliai származású holland parlamenti képviselőt (liberális párttársát), miután Hirsi Aliról kiderült: valószínűleg hamis állítások alapján kért és kapott holland állampolgárságot.
(MTI)”
Na kérem szépen: tehát kormányválságot idéz elő, hogy a bevándorlásügyi miniszter helyretesz egy rohadt hamisító bevándorlót a hazudozásai miatt. Ez politikai vihart kavar. És nem a mocskos hazudozót állítják pellengérre, nem, még véletlenül sem, hanem a törvényesség mellett kiálló minisztert. Ahelyett, hogy a fülénél fogva fölállítanák a parlamenti padsorokból a hazudozó szarházit, és tutajra téve hazaindítanák Afrikába, a tisztességes embert baszogatják.
Hányinger. Hová lehet még süllyedni? Persze a drogosok és a buzik paradicsomában ez nem meglepő. Ideje lenne, hogy valaki a jó ízlés nevében fölrobbantsa a valamikor holland mélyföldeket a tengertől védő gátakat. |
|
Ez a bejegyzés 2006. június 30. péntek 00:11-kor a(z) Nincs kategorizálva kategóriá(k)ban jelent meg. Követheted a megjegyzéseket: RSS 2.0-ban.
Hagyhatsz megjegyzést, vagy csinálj trackbacket a saját oldaladra.