Önzés és tudatlanság
Figyelemre méltóan gyalázatos az emberi természet.
Emberek tömegei szavaznak saját apró részérdekeikre hivatkozva úgy, hogy közben egyetlen másodpercig sem gondolnak a közösség érdekére. Egyesek lelkiismeret-furdalás nélkül leadják a voksukat a szélsőséges magyargyűlölő cionistákra, mert azok támogatják a droglegalizációt. És közben egy csöppet sem zavarja őket, hogy ezzel a saját hazájuk, tehát saját maguk ellen szavaznak.
Emberek tömegei szavaznak a gyilkosok és tolvajok pártjára csak azért, mert “utálom a Zorbánt.” Miért? Hát mert. Csak. Mer’ a Blikk is megírta, hogy… és a hetihetes és a Népszabadság és az összes többi szemét. Hogy közben tönkreteszik a saját hazájukat, a saját életüket és a gyerekeik jövőjét? Kit érdekel? Csak legyen kelkáposzta egy kis feltéttel a gangon, lehessen böfögni atlétatrikóban a szemétdombon, és lehessen bámulni a tévét. Szocialista embertípus.
Emberek tömegei szavaznak úgy, hogy mit sem tudnak azokról, akikre voksolnak. Diplomás, magasan kvalifikált emberek tömegei élnek úgy Magyarországon, hogy mit sem tudnak Gyurcsány ügyeiről, az ő és a pártja érintettségéről a Kulcsár-ügyben, akik mit sem tudnak a Nomentanáról, a balatonőszödi kormányüdülő lenyúlásáról ésatöbbi. Emberek tömegei élnek hihetetlen tudatlanságban, ám ezek a tömegek annál nagyobb szavazópolgári öntudattal masíroznak voksolni a média szirénhangjaira. Mintha csak a hamelni patkányfogó esete elevenedne meg.
Mire ez a nagy öntudat, emberek? Miközben áldozatvállalásról, felelősségvállalásról hallani sem akarnak.
Sokkal több alázat és szerénység kell.
A haza veszélyben van a tudatlanok és az önzők miatt.
Ébresztő!