Magyar föld, magyar géniusz, magyar bor
Nem tudom, ez a bejegyzés a bor vagy a politika kategóriájába tartozik. Azt hiszem, leginkább empirikus borfilozófiának nevezhető. Mert a bor igazságáról szól. “Végül is ketten maradnak: Isten és a bor” - írja Hamvas Béla A bor filozófiája című alapvető munkájában.
Hála Istennek, egyre többen fordulnak a bor felé. Ez fontos, mert tisztító és nevelő hatása van. A bor szakrális tartalmakat hordoz, a bor misztérium, az elmúlás és az újjászületés titkát hordozza. A szőlő megszületik, gyökeret ereszt, zsendül, érik, majd az ember leszüreteli, és így élete végére ér, hogy aztán borként szülessen újra, bizonyítva, hogy igenis van feltámadás, állítsák akármilyen hangosan az ellenkezőjét az ateista materialisták, szegények. Amikor az ember szőlőt ültet, a folyamatos időből kilép egy örök időfolyamba, évezredek történelmével egyesül, hiszen a borral magához veszi mindezt. Így tudunk újra egyesülni eleinkkel, akik ha kellett, vérükkel öntözték az áldott anyaföldet. Ha bort iszunk, jó, ha erre is gondolunk. Emelkedett, megszentelt pillanatok ezek.
Ha az ember ugyanúgy kötődik az anyaföldhöz, annak történelméhez, mint a szőlő, akkor a szőlő meghálálja a törődést, és égi grádicsokat nyit, magasabbrendű szférákba enged bejutni. Ha az ember nem tartozik a földhöz, ha nem úgy bánik a szőlővel, ahogy az megérdemli, akkor csapnivaló lőre lesz belőle.
Ez lehet a magyarázata, hogy a Trianonban Magyarországtól elrabolt földeken csak magyar borászok tudnak szép borokat alkotni. Ők tudják, mit rejt az anyaföld, tudják, hogyan kell megszólítani a magyar föld magyar szőlőjét. Maurer Oszkár barátom mondta egyszer, hogy ő lehajol a szőlőhöz, magyarul beszél hozzá, és a szőlő ezt érti. Oszkár délvidéki, arról a földről való, amelyet a rácok tartanak megszállva. Volt szerencsétlenségem rác borokat is kóstolni. A délvidéki magyar és rác borok között ég és föld a különbség. A rácok nem tudák megnyitni a magyar földet, a rác szőlőfajták idegenek a magyar földön, nem tudnak harmonikusan teremni, lüktet belőlük az idegenség. Ugyanez igaz az oláh és a tót borokra is. Erdélyben is számos bort kóstoltam, és kizárólag a magyarok bizonyultak jeles alkotásnak. Erdélyben olyan nagy nevek borászkodnak, mint Balla Géza Ménesen vagy Csávossy György bátyánk Csombordon. Ez a helyzet Felvidéken is, jó tót bort még nem ittam. Ellenben Drozdik József vagy Bott Frigyes borai bizonyítják, hogy a magyar géniusz mire képes a saját szülőföldjén.
A Fönnvalót nem lehet megcsalni, és az általa adott áldást, a szőlőt sem. Ha nincs harmónia az ember és a föld között, a bor sem lesz szép és harmonikus. A megszállók pillanatnyi erőfölényüket és a kedvező széljárást kihasználva kiharaphattak a hazánkból hatalmas darabokat, de azokat soha nem tudják a maguk képére formálni. A magyar föld és a magyar szőlő nem asszimilálható. A tótnak, az oláhnak, a rácnak a magyar föld soha nem terem olyan szőlőt és olyan bort, mint a magyarnak. Ez a Fönnvaló igazsága. A bor bizonyság. Aki bort iszik, mindig egy kicsit több lesz. Épp ezért arra biztatok mindenkit, hogy minden nap erősítse meg bizonyosságát magyar borral. Mert valóban borban az igazság.