Új képek: http://www.mandark.hu/blackcat/

“Ha valakinek meghal az apja, kisebb lakásba költözik, eladja a feleslegessé vált holmikat, újsághírdetést fogalmaz, és még a temetés napján is a lakáscserével foglalkozik”

“Ha az ember szívbajos-mondta Anya, és közben hullotak a könnyei-, és főleg orvos, aki tudja mivel jár ez a betegség, értelmesebben él, nem dolgozza agyon magát, nem szív el naponta ötven cigarettát, és többet gondol a családjára. Ezentúl igazán jobban kellene tanulnod, mert most nehezebb lesz az élet.”

“Milyen rossz lehet szegény Anyának, hogy Ő nem stimmel!”

“Hogy is mondta Apa? Harmadikos volt talán, akkor kezdte hozni a gyengébb bizonyítványokat. Anya elképedve forgatta a kiskönyvet, Apa meg elnevette magát, csóválta a fejét és azt mondta: “Nem stimmel a gyerek, mi? Ilyen nem szerepel egyik könyvedben sem.”

“Miért nem boldogul ez jobban?-kérdezte egyszer vacsora közben Anya. - Sose engedem el készületlenül, én magam kérdezem ki tőle a leckét mindennap.”-”Nem ér rá-felelte Apa, és vett még egy kis salátát-, most születik a lelke.”
“Az ember csak gyűjti magában az emlékeket, amelyek Apáról maradtak, mint Marianne meg Dóra a bélyeget. Apa nem szégyelte őt soha,…”

“Zsófi nem tudott ajándékozni, a perselyét egy szóra kiürítette, ha arról volt szó, hogy örömetszerezzen valakinek, de sose bírt megszólalni, csak nyújtogatta  vörösre gyúlt arccal az ajándékát, és pici korában, ha közöntőverset tanítottak neki, eldobta a virágot, és sírva fakadt, mikor már a szavalásra került volna a sor.”
“…Anya szavakat várt tőle, vagy legalábbis verset, s ő mind odaadta volna a vérét Anyának, ha azzal meggyógyíthatta volna valami betegségől, de szavalni szégyelt, prózában sem bírt arról beszélni, mennyire szereti Anyát.”
“Zsófikának, sajnos, fejletlen az érzelmi élete.”
“Apa este, mikor leült mellé, nem beszélt a zsebkendőről. Nagyapáról beszélt, akit Zsófi nem ismert, milyen kemény ember volt, kevés szavú, szigorú, s mikor Nagymama olyan nagyon beteg lett, egyszer csak sírva fakadt az ágyánál….Nagymama meg felnézett, és mérhetetlen csodálkozzással azt kérdezte Nagyapától: “Hát te szerettél engem, János?”
“Az emberek legtöbbjének folyton meg kell mondani, hogy szeretjük-mondta Apa-, vagy meg kell mutatnunk úgy, hogy megértésék…”
“Év végén, mikor már hat közepese volt, Apa azt mondta Anyának:”Most aztán én veszem elő!”- “Ugyan- felelte Anyu, de most nem tiltakozott-, mikor lesz neked arra időd?”- “Semmikor-mondta Apa-, nem tanulni akarok én vele, csak megmagyarázom neki, hogy mit csináljon.”- “Sok szerencsét!”- fordult el Anya rosszkedvűen. Ez volt az egyetlen ígéret, amit Apa nem tartott meg, pedig mennyire várta, hogy megtudja valakitől, mit kell tennie ahhoz, hogy ő stimmeljen.”
“Mostmár nem fogja megtudni soha. Pedig Apa gondolt rá, élete utolsó percében is rá gondolt….miután rosszul lett, csak egyetlenegyszer szólalt meg már, azt mondta: “mondják meg Zsófikának.”
“Velünk valami borzasztó dolog történt-gondolta Zsófika-, veled is meg velem is.” Vajon Anya megérti, miért nyitott be most hozzá? Érzi vajon, hogy így még sincsenek olyan egyedül, mintha mindegyikük maga van a szobában?
Anya csak azt látta, hogy Zsófi ott áll a küszöbön, bámul rá és eszébe se jut, hogy adogassa a könyveket…”
“Vizsga előtt eltűnt az osztálykulcs, Taki volt a napos, Takács Éva nem
találta  a helyén.

jó lenne okosnak lenni…