Állítólag vannak olvasóim

Ezt nem gondoltam volna. Néha érdekelne mi jár a fejükben, bár a no comment is kritika. Nehéz eldönteni, hogy milyennek értelmezzem, bár azt gondolom, hogy ez nem is fontos.

Ma “megkaptam”, hogy valóság showt csinálok az életemből a blogom által. Ezzel nem értek egyet. Nem  másoknak írok, hanem magamnak. Ez az én tükröm :), az egyik tükröm…, amin keresztül állandóan “monitorozom” Önmagam. ( A tükör szó nem Bonanza Ákos közhelyeihez hasonlatos, hanem Carl Rogers használja először a humanisztikus pszichológiában)

Hogy miért van erre szükség?

Valaki (már nem tudom ki volt) azt mondta, hogy az lehet csak igazán jó szakember, aki állandóan kételkedik saját igazában, hiszen nincs egyetlen norma, nincs egyetlen igaz erkölcs, ami szerint az emberek élni tudnak. Vannak irányelvek, amelyek szerint élhetnek, ha akarnak, de ezeket mind egyéni döntésük határozza meg. Az én feladatom, segítőként csupán annyi, hogy értékmentesen megmutassam milyen is ez a döntés. Az értékelést mindig a “kliens” hozza meg.

Ettől az életem elkülönül. Emberként egész más vagyok. Sokszor intoleráns, önző és kategórizáló. Megmondom, hogy a másiknak mi baja, meg ilyesmi…Vagyis azthiszem, hogy mások ezt látják…analizálok. Nem mondom, hogy nincs igazság benne.

Néha szeretném, ha látnák a világnak azt a részét is amit Én látok.

A Buddhizmus szerint, legalább is, amit megértettem belőle, minden útnak van eleje és vége. Az út egy hatalmas folyó, amin egy tutajjal haladsz. A parton várod, hogy elindulj, de amikor átérnél a tulsó partra, azt szeretnéd, ha soha nem érne véget (jó esetben). Az utazás a lényeg. Én sokszor szeretném, ha véget érne…(”remélem soha nem térek vissza…Frida.”)

Hogy miért írom ide, amit gondolok, amit érzek?

Egyszer egy “csoportozáson” (személyiség fejlesztő) pont erről volt szó, hogy mennyire vagyunk nyitottak, hogy mi az a határ, amit a klienssel szemben meghúzunk. Nos a distancia mindenkinél más és más, de ahogy H. S. tanárnő mondaná, addig kell engedni a személyiségembe a másik embert, hogy meg ne égessen, de azt sem szabad, hogy túl távol legyen. Ez nem jelenti azt, hogy a magánéletemet ismeri töviről-hegyire, de azt igen, hogy tudja mit is gondolok, és hogy mit is érzek bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Ettől leszek hiteles, ebből látszik, hogy Én is ember vagyok. Hosszú lenne most leírni, hogy ez miért jó, a lényeg az, hogy ez az Én határom és nem érzem úgy, hogy kiteregetem a “szennyest” és hogy másoknak írnám, életem következő epizódját…

Ez az egyik kedvenc képem Ha valaki mégis arra vetemedik, hogy olvassa személyes letargiámat, akkor az igazság a kép mögött van:)